Hirdetés

Megvan a gyógymód a depresszióra? Végig az orrunk előtt volt, de nem vettük észre

Garai Kitti portré Garai Kitti

Egy új tanulmány szerint a depresszió gyógyításának titka végig az orrunk előtt volt. 

A Pittsburghi Egyetem kutatói megtudták, hogy az illatok a szavaknál hatékonyabban idéznek fel pozitív emlékeket, ami segíthet a depresszióban szenvedőknek kilépni a negatív gondolkodási mintákból. A kutatók 32, súlyos depresszióban szenvedő, 18 és 55 év közötti ember elé tettek ki 12 illatot tégelyekben. Ezek között volt őrölt kávé, kókuszolaj, köménypor, vörösbor, vaníliakivonat, szegfűszeg, cipőkrém, narancs illóolaj és ketchup is.

Miután a páciensek beleszagoltak az üvegcsékbe, a tudósok megkérték őket, hogy idézzenek fel egy konkrét emléket, és azt, hogy ez jó vagy rossz volt-e. 

Kymberly Young, a JAMA Network Open című szaklapban megjelent tanulmány vezető szerzője elmondta, hogy az ismerős illatot érző depressziósok inkább idéztek fel egy konkrét emléket vagy eseményt - például azt, hogy egy héttel ezelőtt egy kávézóban voltak -, mint egy-egy általánosabb emléket, például, hogy valamikor az életük során elmentek kávézni - írja a New York Post. 

A szavakkal összehasonlítva a szagok olyan emlékeket idéztek fel, amelyeket "élénkebbnek, magával ragadóbbnak és valóságosabbnak" éreztek. "Meglepő volt számomra, hogy korábban senkinek sem jutott eszébe, hogy depressziós egyéneknél illatjelek segítségével vizsgálja meg az emlékek felidézését" - fogalmazott Kymberly Young, aki egyébként a Pittsburghi Egyetem Orvosi Karának pszichiátriai docense. 

Young elmagyarázta, hogy az agy amigdala (vagy mandulamag) nevű részének aktiválása segít a memóriafelidézésben, ugyanis bizonyos eseményekre irányítja a figyelmet. Az illatok valószínűleg aktiválják az amigdalát azokon az idegrostokon keresztül, amelyek kapcsolatban állnak a szaglással. 

Elmondta azt is, hogy a depressziós emberek nehézségekről számolnak be bizonyos emlékek felidézésével kapcsolatban. Mivel tudta, hogy az illatok boldog emlékeket válthatnak ki a nem depressziós emberekből, úgy döntött, hogy tanulmányozza az emlékfelidézést illatokra a depressziós emberek esetében is. A szakember úgy véli, a depresszióban szenvedők memóriájának javítása segíthet a gyorsabb gyógyulásban.

"Ha javítjuk a memóriát, javíthatjuk a problémamegoldást, az érzelemszabályozást és más funkcionális problémákat, amelyeket a depressziósok gyakran tapasztalnak" - jelentette ki. A szakember azt tervezi, hogy a jövőben agyszkennerrel is bizonyítja elméletét, miszerint az illatok aktiválják a depressziós emberek amigdaláját. 

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés