Csuti reagált a G.w.M-et bántalmazással vádoló pletykákra: "Nem feltételezem, hogy bántaná a volt feleségem"
Még az exférjnek is van véleménye azzal kapcsolatban, hogy azt pletykálják, G.w.M megverte Kulcsár Edinát.
![Csuti](https://storage.googleapis.com/naphire/csuti-rtl-2022.inbox800x450.png)
Érthető, hogy Szabó András Csuti foglalkozik azzal, mi van a volt feleségével, Kulcsár Edinával. Az üzletembernek és Kulcsárnak ugyanis két közös gyermekük van, ami miatt fontos Csuti számára, hogy a volt párja rendezett körülmények között éljen.
Nem csoda, hogy ő is felkapta a fejét azon pletykákra, miszerint G.w.M bántalmazza Kulcsár Edinát.
“Először ledöbbentem. Majd teltek az órák, a napok, és senki semmit nem tudott alátámasztani. Nincs a volt anyósom híváslistájában rendőrségi szám, nincs rendőrség kiérkezésről szóló megerősítés, lényegében semmilyen bizonyíték nem került el. Ekkor viszont már a düh lett úrrá rajtam, mert felháborítónak tartom, hogy valaki valamit kiír, és az cunamiként söpörhet végig a bulváron” - idézi Csutit az nlc.hu.
“Számomra mindennél fontosabb Medi és Nina testi-lelki egészsége, (…) azonnali lépéseket tennék a gyerekeimért, és nagyon gyorsan rendezném a helyzetüket. De üres, rosszindulatú posztokra nem adok” – tette hozzá Csuti, aki nem tudja elképzelni Edina új párjáról, hogy bántalmazó lenne. “Bár Márkkal csak a kapcsolatuk elején tisztáztunk egy két dolgot, és se előtte, se utána nem beszélgettünk, akkor sem feltételezem róla, hogy bántaná a volt feleségem” - mondta.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Soha nem látott videón Snoop Dogg: így vitte az olimpiai lángot Snoop Dogg megtisztelő szerepet kapott a 2024-es párizsi ötkarikás játékokon, ugyanis ő lehet az, aki az olimpiai lángot az utolsó szakaszon viszi.
- Egyre több jel utal arra, hogy Curtis és Judit szakított egymással Curtis és kedvese, Barnai Judit egy ideje nem jelentek meg együtt nyilvánosan, szakításukat eddig nem erősítették meg, viszont egy kicsit árulkodó, amit a rapper a közösségi oldalon írt legutóbb.
- Döbbenetes fotón a 85 éves Terence Hill A színész hiába 85 éves, még mindig remek formában van.
- Elon Musk nagyon verekedni akar Mark Zuckerberggel Elon Musk azt mondta, hogy "bármikor, bárhol, bármilyen szabályok között" harcolna Mark Zuckerberggel. A milliárdos üzletember nagyjából egy évvel azután jelentette ezt ki, hogy a ketrecharc tervük meghiúsult.