Hosszú évek kutatómunkájával visszajuttatott egy antikváriumi könyvben talált, a második világháború alatt írt szerelmeslevelet a néhai szerelmespár leszármazottjának egy tartalékos katona.
A Magyar Honvédség Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság azt közölte, a miskolci toborzóirodájukon hadisírok felkutatásával és a hősi emlékművek nyilvántartásával foglalkozó Bukta László zászlós tíz évvel ezelőtt bukkant rá egy antikváriumban, egy könyvben Bodnár Gyula őrvezető 1943-ban írott és Kassán feladott levelére. A szép sorok felkeltették érdeklődését, így megvette a könyvet, benne a levéllel, majd nyomozásba kezdett, hogy felderítse a szerelmes sorok történetét - írja az MTI.
Bodnár Gyula őrvezető Kassán teljesített szolgálatot, a helyi gépkocsizó könnyűtüzér osztály, első üteg katonájaként. A levelet 1943-ban a kassai laktanyában írta meg az akkor 22 éves őrvezető az ő "Marikájának" és szerelmi vallomásában reményeit taglalta arról, hogy a háború után össze tudnak majd házasodni.
A levelet Aszalóra címezték, a miskolci toborzóiroda katonája pedig a helyi anyakönyvvezető segítségével kiderítette, hogy Bodnár Gyula és Marika túlélte a háborút, azonban a férfi hadifogságba került; végül 1951 áprilisában tudtak összeházasodni. A világháborút, majd a hadifogságot is túlélő Bodnár Gyula 1984-ben hunyt el, nem sokkal később szerelme is meghalt. A házasságból két gyermekük született, a fiatalabb, Busku Jánosné Bodnár Anna Mária ma gyógyszerészként dolgozik Miskolcon.
A parancsnokság a bejegyzésben azt írta, a néhai Bodnár házaspár szerelmét igazoló levelet nyolcvan évvel később, szeptember 6-án adták át az egykori szerelmespár leszármazottjának. Busku Jánosné Bodnár Anna azt mondta, családja ezzel a levéllel korábban nem találkozott, mindössze néhány tábori levelezőlap és képeslap maradt fenn édesapja háborúbeli írásaiból.
Kapcsolódó cikkek
- Nagy lesz a felfordulás a Margit hídon, de higgye el, megéri Szombat reggel szokatlan mozgolódást láthat, aki arra jár: a híd megtisztul.
- Tündéri oroszlánkölyköt találtak Szabadka mellett Néhány hónapos oroszlánkölyköt találtak csütörtökön egy Szabadkához közeli autóúton - közölte a szabadkai Pannon RTV.
- Egészen elképesztő felfedezésre bukkantak a régészek a szomszédban A régészek egy kétezeréves gyermekcipőre bukkantak.
- Sokkoló vallomás egy embercsempésztől: "mindenki sok pénzt akar keresni, ilyen egyszerű ez" Az embercsempész úgy fogalmazott: "Mi csak elvisszük a migránsokat Európába, hogy mit csinálnak, miután odaértek, az az ő dolguk."