Összetört a család, álmában hunyt el a fiatal édesanya, félárván maradt az öthónapos lánya
A Hullból származó Caitlin Faulder épp az öt hónapos kisbabája első karácsonyát tervezgette, amikor váratlanul, álmában életét vesztette.
A 20 éves hull-i Caitlin Faulder otthon élt édesanyjával és édesapjával, Kellie és John Faulderrel, valamint kislányával, az öt hónapos Poppyval, amikor november 19-én, vasárnap hajnalban, az ágyában találtak rá eszméletlenül. A szülei szerint álmában kaphatott szívrohamot a lányuk, aki a kislányának már a karácsonyi ajándékokat is megvásárolta.
Testvére, a 19 éves Charlotte a Mirrornak elmondta, hogy Caitlin elvesztése az egész családot és a közeli barátokat, ismerősöket is megrázta, hiszen még nagyon fiatal volt, előtte állt az élet, ráadásul a minössze 5 hónapos kislányát is hátrahagyta. "Mindenkinek megszakad a szíve" - mondta Charlotte, aki kiemelte, a nővére néhány hónapja arra panaszkodott, hogy fájdalmat érez a szívében.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/caitlin-faulder-mirror.inbox800x450.jpg)
Ezt követően orvoshoz is elment, sőt várandóssága alatt EKG-vizsgálatot is csináltak, ami ugyan rendellenességet mutatott, de a szakemberek úgy gondolták, hogy nincs ok az aggodalomra.
Amikor Poppy hathetes volt, akkor Caitlint elküldték egy ultrahangvizsgálatra, de nem derült ki semmi. Az orvosok azt mondták, hogy minden nyormális, a vérnyomása is rendben volt. Szombat este még teljesen jól volt, táncolt és élvezte a kislányával töltött időt
- mondta szomorúan a fiatal édesanya testvére, aki elárulta azt is, hogy Caitlin már nagyon várta az első közös karácsonyát a kislányával, akinek az ajándékait már be is csomagolta, és a karácsonyfa felállítására készült.
Charlotte elmondta, hogy az édesapjuk, John vasárnap kora reggel figyelt fel a kis Poppy sírására. "Caitlin hálószobája a földszinten van, apám lement az elemetről és bekiabált neki, hogy ébredjen fel, mert Poppy sír. De Caitlin nem ébredt fel, ekkor találta meg holtan az ágyában".
A gyászoló testvér kiemelte, hiába hívták már a mentőket, a nővére életét már nem tudták megmenteni.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Drámai vallomást tett a moszkvai autórobbantás gyanúsítottja: ukrán megbízásból követhette el tettét A RIA orosz állami hírügynökség pénteken közzétett egy videofelvételt, amelyen egy orosz állampolgár beismerte, hogy az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) megbízásából robbantotta fel a héten Moszkvában egy katonatiszt gépkocsiját.
- Félelmetes robbanás rázta meg Bulgáriát, halálos baleset történt egy tűzijátékgyárban Robbanássorozat történt csütörtök éjjel egy bulgáriai tűzijátékgyárban a főváros, Szófia közelében fekvő Elin Pelinben; a balesetben egy ember meghalt, egy másik pedig súlyosan megsérült - közölték a hatóságok.
- Hullanak a fejek a Kremlben: korrupció miatt vették őrizetbe a volt orosz miniszterhelyettest Őrizetbe vették Dmitrij Bulgakov volt orosz védelmi miniszterhelyettest, és korrupció miatt vádat emeltek ellene - közölte pénteken az Interfax orosz hírügynökség jelentése szerint a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).
- Újra megmozdult a föld Nápolyban, 4-es erősségű földrengést mértek A földrengések nem ritkák a dél-olasz térségben, azonban ez a mostani kifejezetten erősnek számít a megszokottakhoz képest.