Nincsenek szavak: négy gyerek maradt árván a tragikus baleset után, testvérük fogja felnevelni a lányokat
Megrázó tragédia történt Magyarországon múlt hét csütörtökön: apa és fia szenvedett súlyos balesetet Pusztaszemesen. Az apa nem élte túl, négy gyermeke maradt árván.
A Bors azt írja, az apa és fia munkába siettek egy kollégájukkal, amikor egy fehér Opel Astrával az árokba sodródtak és egy fának csapódtak. Az édesapa a helyszínen meghalt, 19 éves fiát és a másik utast pedig súlyos sérülésekkel szállították kórházba. Az édesapa egyedül nevelte négy gyermekét, akik a baleset után árván maradtak.
A beszámolók szerint a fának csapódott gépkocsi vezetője kizuhant a járműből, két utasa a roncsba szorult, őket a siófoki hivatásos és a tabi önkormányzati tűzoltók feszítővágóval szabadították ki. Az egységek ezt követően segítettek a mentőknek a sérültek ellátásában. Az információk szerint a 19 éves fiú olyan súlyos gerincsérülést szenvedett, amitől lehet, hogy soha többé nem fog tudni ülni, vagy járni.
A családi tragédia következtében négy gyermek veszítette el édesapját, közülük a két nagyfiú már felnőtt és dolgoznak, de van két kiskorú húguk is. A harmadik - és nyolcadik osztályos lányokat a baleset után a legidősebb, 23 éves testvér veszi gyámsága alá. A lap a sonline.hu-ra hivatkozva azt írta: a gyerekek édesanyja még kiskorukban elköltözött a családtól, és azóta az apa egyedül nevelte a négy gyermekét. Villanyszerelőként dolgozott, és a baleset napján a fiával Veszprémbe indultak, és siettek, hogy elérjék a szántódi kompot.
A borzalmas tragédia az egész környéket megrázta, az árván maradt gyerekek javára jótékonysági adománygyűjtést szerveznek november 11-én szombaton, 15 órától a zicsi kultúrházban. Gyorssegéllyel állt az ügy mellé a zicsi önkormányzat, és hosszú távon gondolkodnak abban, hogy később se maradjon támogatás nélkül a család.
Kapcsolódó cikkek
- Dráma a Duna-parton: szabadnapos rendőr mentette meg egy férfi életét A 60 év körüli férfi munka közben lett rosszul egy Duna-parti kempingben még szerda délután.
- Újabb szörnyű tragédia történt Magyarországon A férfi életét már nem lehetett megmenteni.
- Borzalmas autóbaleset történt Parádnál, mentőhelikopter landolt a 24-es főúton Egy ember életét vesztette a balesetben.
- Van minek örülni péntek este: ennyit ér most a pénzünk Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.