Hirdetés

Ilyen nincs: elszabadult a pokol a brazil-argentin meccsen, de ez a férfi azért szakított időt egy jó szelfire

Garai Kitti portré Garai Kitti

A Rio de Janeiró-i Maracana Stadionba elszabadult a pokol az Argentína és Brazília közötti dél-amerikai világbajnoki selejtező előtt, ugyanis a szurkolók szinte megvadultak. Az argentin futballistákat az öltözőbe küldték, a meccs pedig az eredeti kezdéshez képest csak fél órával később tudott elkezdődni. 

Történt ugyanis, hogy túl közel kerültek egymáshoz az argentin és brazil szurkolók, aminek az lett a vége, hogy egymásnak estek. A New York Post beszámolója szerint a verekedő drukkereket a biztonságiaknak kellett szétszedni. 

A közvetítésről és a stadionon belülről készült videókon látható, hogy a biztonsági őrök komoly erőszakot alkalmaznak, hogy az argentin szurkolókat ellökjék brazil társaiktól. A hatóságok amit csak lehetett, bevetettek: gumibotokat lóbáltak és ütlegelték a szurkolókat, hogy mihamarabb rend legyen.

Egy másik videón látható, ahogy az argentin csapat odasétál a balhés szektorhoz, hogy megpróbálják lecsillapítani a kedélyeket. Egy ponton az argentin kapus, Emiliano Martinez megpróbált közbelépni is, azonban a biztonsági őr „ellökte” onnan, csapattársai pedig azonnal visszahúzták. 

A helyzet csak nem akart csillapodni, még a székek egy része is elrepült, amivel egy szurkolót is eltaláltak. Volt, akit vérző fejjel látták távozni a stadionból. 

Végül az argentin sztár, Lionel Messi vezette le csapatát a pályáról, és vitte vissza az öltözőbe. Az argentinok közölték a brazil tisztviselőkkel, hogy a csapat nem tér vissza a pályára, amíg a helyzet nem rendeződik. Emiatt 22 percig az öltözőben maradtak, mielőtt visszatértek volna a pályára, majd még néhány percig még melegítettek. Ahogy a mérkőzés elkezdődött, a rendőrség és a biztonságiak megerősítették jelenlétüket az argentin szurkolók szekciója körül.

Persze volt, akit egyáltalán nem zavart a káosz és az erőszak. Fabrizio Romano a Facebook-oldalán osztott meg egy hihetetlen fotót, amin egy brazil szurkoló látható, amint szelfit készít, miközben mögötte a lelátón zajlottak a küzdelmek. 

Bulgáriában is elfajult a helyzet

Hivatkozás másolása

Mint ismert, a magyar válogatott az utolsó pillanatban elért döntetlennel biztosította be a helyét az Európa-bajnokságon a múlt csütörtöki, Bulgária-Magyarország selejtezőn. Ám a mérkőzés teljes botrányba fulladt már azelőtt, hogy egyáltalán megtartották volna. A naphire.hu is folyamatosan beszámolt arról a bohóckodásról, ami Bulgáriában történt a sportesemény megrendezése körül, majd arról is írtunk, hogy a meccs után elszabadult a pokol az országban, ami már odáig fajult, hogy Szoboszlaiék miatt elbukhat a kormány.

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés