Ahogy arról korábban a Naphíre is beszámolt, Borbély Alexandra és Nagy Ervin néhány hete jelentették be Instagram-oldalukon, hogy hamarosan két új taggal bővül a családjuk, hiszen a színésznő ikrekkel várandós. A születendő gyermekek nemét is elárulták, igazi nőuralom lesz a házban, ugyanis két kislányuk fog születni, akiket decemberre várnak.
A színésznő nemrég kérdezz-feleleket tartott az Instagram-oldalán, ahol különböző kérdésekre válaszolt a rajongóinak, akik a terhességéről is kérdezték. Ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott Alexandra, hogy az első trimeszter alatt egyáltalán nem kínozták rosszullétek, ráadásul aktívabb mint valaha. Azt is elárulta, hogy miképpen reagált a hírre, miszerint ikrei lesznek:
- válaszolta egy kérdezőnek, majd az is kiderült, hogy hozzá hasonlóan a kislányai is kettős állampolgárok lesznek. Már a nevüket is tudják, de egyelőre még titokban szeretnék tartani, ha eljön az ideje, akkor a nagyvilággal is megosztják - írja a 24.hu. A színésznő azt is megosztotta a történetében, hogy Ervin nagyon örült annak, hogy egyszerre két kislánya is lesz, az első időszakban pedig Alexandra édesanyja lesz a segítségükre.
Kapcsolódó cikkek
- Lemondta turnéját a világhírű zenekar, miután az énekes megverte a gitárost „A zenekar meghozta azt a nehéz döntést, hogy egy kis szünetet kell tartanunk csapatként” - áll a közleményben.
- Undorító dologgal próbálkozott Shakira egy rajongója, az énekesnő azonban nem hagyta magát Shakira épp egy szórakozóhelyen lazított hétvégén, amikor tánc közben valaki be akart videózni a szoknyája alá. Az esetről videófelvétel is készült.
- Hiába várták a rajongók, Király Viktor nem jelent meg a koncerten Az utolsó pillanatban kénytelen volt lemondani a fellépését Király Viktor, ugyanis lebetegedett.
- Gyászol a világ: tragikus hirtelenséggel elhunyt Michael Jackson testvére 70 éves korában elhunyt a néhai Michael Jackson testvére, Tito Jackson.