A színész elárulta: utálja kimondani, hogy 90 éves.
Bodrogi Gyula április 15-én, hétfőn 90 éves lesz. A színész bevallotta, egyáltalán nem várja a jeles évfordulót, pláne, hogy a mai napig fáradhatatlan. Korábban egyébként azt is elmondta, az a célja, hogy túlszárnyalja a nagymamáját, aki 96 éves korában hunyt el, és annak örülne a legjobban, ha 120 évig élhetne.
A hot! magazinnak adott interjújában arról is beszélt, hogy ritkán sikerül összejönnie az egész családnak, de azért ezekre az ünnepekre mindenki felszabadítja magát. "Nagyon ritkán van lehetőségünk így összeülni, javarészt ünnepekkor van együtt a család: születésnapokon, karácsonykor, húsvétkor. Inkább szűk családi körben szoktunk ünnepelni, nem tartunk nagy bulikat. Kicsi a család, de azért mindig elmegyünk valahová közösen. Megengedjük, hogy minket ünnepeljenek, de nem várjuk el" - mondta, hozzátéve, hogy szerencsére a családjában mindenkinek jó humora van, ezért bármin össze tudnak veszni, azonban maximum csak két óráig tudnak haragudni a másikra, szemlézte az NLC.
90 éves lesz
Hivatkozás másolásaA Bodrogi-családban nem csak a Kossuth-díjas színművész ünnepel kerek évfordulót ebben az évben.
- fogalmazott a színész.
Kapcsolódó cikkek
- Vidnyánszky tényleg ezt mondta a Nemzetiben megsérült színészekről? Vidnyánszky Attila szerint amíg zajlik a rendőrségi vizsgálat, minden egyéb másodlagos.
- Magyar Péter megrendülten reagált a Robert Fico elleni merényletre Magyar Péter szerint az ilyen pillanatokban különösen fontos hangsúlyozni a társadalmi béke fontosságát.
- Az Ön Ferrarijával is történt már olyan, mint Jákob Zoliéval? Jákob Zoli alatt egyszercsak megállt a 155 milliós luxusautója, ami miatt Budapest külkerületén jó nagy forgalmi dugó alakult ki.
- Szinetár Miklós rettenetesen gyűlöli ezt a dolgot A veszekedést.