Döbbenetes vallomás Billie Eilish-től: "az összes barátomat elveszítettem, amikor híres lettem"
Lehet, hogy Billie Eilish a zenei világ egyik legnagyobb sztárja jelenleg, de egy friss interjújából kiderült, hogy sok fiatal nőhöz hasonlóan őt is ghostingolták már.
A 22 éves amerikai művésznő a BBC Miss Me? podcastjának elmondta, hogy tavaly "őrült ghostingos eset" történt vele.
Mi az a ghosting?
Hivatkozás másolásaA ghosting egy olyan jelenség, mely során egy ember úgy szakítja meg a kommunikációt, hogy egyszerűen csak felszívódik, nem ad magyarázatot a másik félnek. Leginkább ez romantikus kapcsolatokban fordul elő, de "megszakíthatnak" így velünk barátságokat, üzleti kapcsolatokat is.
A What Was I Made For énekesnője azt is elmondta, hogy nehezen tudott barátságokat fenntartani, amikor hirtelen híres lett.
Eilish mindössze 14 éves volt, amikor bemutatta debütáló kislemezét, az Ocean Eyes-t. Azóta világsztárrá vált, és több díjat is bezsebelt útközben - írja a BBC.
Billie a podcast adás során Lily Allennel és Miquita Oliverrel beszélgetett és elmondta nekik, hogy "biztos vagyok benne, hogy ghostingolva voltam". Elmondása szerint az eset még tavaly decemberben történt, és az egész szó szerint "hihetetlen" volt számára. "A mai napig nem válaszolt nekem az sms-re".
- fogalmazott a kétszeres Oscar- és többszörös Grammy-díjas éenekesnő, majd hozzátette, később a közösségi médiából értesült arról, hogy a férfi mással randizgat.
"Én erre csak annyit tudtam mondani, hogy "Ó". Nem tudtam, hogy az emberek még mindig csinálnak ilyet" - fogalmazott.
Az énekesnő és dalszerző harmadik stúdióalbuma, a Hit Me Hard and Soft a múlt hónapban jelent meg.
Az év elején testvérével és dalszerzőtársával, Finneas O'Connell-lel együtt elnyerte a legjobb dalnak járó Oscar-díjat a What Was I Made For? című dalával, amelyet a Barbie című filmhez írtak.
Nehezen barátkozik
Hivatkozás másolásaA podcastben arról is beszélt Eilish, hogy a sztárság megnehezítette számára, hogy barátai legyenek.
"Az összes barátomat elveszítettem, amikor híres lettem. Hirtelen váltam sztárrá, és senkivel nem tudtam kapcsolatot teremteni. Nagyon nehéz volt". Azt viszont kiemelte, hogy a legjobb gyermekkori barátja, Zoe továbbra is mellette áll, azonban egy ideig a többi barátja egyben az alkalmazottja is volt.
"Amikor a 20. születésnapomat ünnepeltem, emlékszem, hogy körülnéztem a szobában és csak olyan emberek voltak ott, akiket alkalmazok. Mindannyian 15-20 évvel idősebbek voltak nálam". Majd hozzátette, az egyik alkalmazott nem sokkal később beadta a felmondását, amire egyáltalán nem számított és azóta nem is beszélt vele. "Ez volt a legrosszabb dolog, ami valaha velem történt. De ráébresztett arra, hogy ez egy munka".
Eilish kiemelte, hogy azóta még nehezebben barátkozik azokkal az emberekkel, akik neki dolgoznak, mert "nagyon kiakaszt a veszteség, és félek attól, hogy elhagynak". De hozzátette, hogy keményen dolgozik azért, hogy új barátokat szerezzen.
Arról is beszélt, hogy amikor nemrég a Coachella Fesztiválon velük bulizott, akkor az örömtől könnyekben tört ki. "Azt mondtam nekik, hogy srácok, végre vannak barátaim és annyira szeretlek titeket. Sírtam... és ez azért van, mert tényleg vannak újra barátaim". Hozzátette, Lily Allen Smile című száma inspirálta arra, hogy új barátokat szerezzen.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Soha nem látott videón Snoop Dogg: így vitte az olimpiai lángot Snoop Dogg megtisztelő szerepet kapott a 2024-es párizsi ötkarikás játékokon, ugyanis ő lehet az, aki az olimpiai lángot az utolsó szakaszon viszi.
- Egyre több jel utal arra, hogy Curtis és Judit szakított egymással Curtis és kedvese, Barnai Judit egy ideje nem jelentek meg együtt nyilvánosan, szakításukat eddig nem erősítették meg, viszont egy kicsit árulkodó, amit a rapper a közösségi oldalon írt legutóbb.
- Döbbenetes fotón a 85 éves Terence Hill A színész hiába 85 éves, még mindig remek formában van.
- Elon Musk nagyon verekedni akar Mark Zuckerberggel Elon Musk azt mondta, hogy "bármikor, bárhol, bármilyen szabályok között" harcolna Mark Zuckerberggel. A milliárdos üzletember nagyjából egy évvel azután jelentette ezt ki, hogy a ketrecharc tervük meghiúsult.