12 órás várakozás után elhunyt egy 31 éves nő, akit nem tudtak ellátni a kórházban. A szülei azt nyilatkozták, a Royal Sussex Megyei Kórházban a sürgősségi úgy nézett ki, mintha háborús övezetbe csöppentek volna.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/ora-korhaz.inbox800x450.jpg)
Úgy tudni, közel 30 beteg feküdt ágyakon a folyosókon, más betegek a padlón és a székeken kaptak csak helyet – számolt be róla a Ripost. A 31 éves Tamara Davis halálával kapcsolatos vizsgálaton édesanyja, Sue azt mondta: "Olyan volt, mint egy mészárszéken. Mintha valami háborús övezetbe kerültünk volna".
Tamara Davist légzési nehézségek miatt vitték kórházba 2022. december 10-én. A Brighton Városházán tartott vizsgálatot megelőző meghallgatáson azt mondták, hogy élettársa, Raphael Ifil kétségbeesetten ötször telefonált a segélyhívónak, hogy megpróbáljon sürgősségi mentőt hívni. Amikor nem jöttek, rávette a bátyját, hogy vigye el Tamarát a Royal Sussex Megyei Kórházig.
,,Raf nem tudott mentőt szerezni. Ötször telefonált, két órája ment rá, de nem küldtek ki kocsit" - emlékezett vissza az édesanya. Ahogy megérkeztek a kórházba, Tamarát oxigénre kötötték, de kitolták a folyosóra az ággyal együtt és további 10 órát kellett várakoznia. Megsemmisült húga, Miya (25), aki a kórházba sietett, hogy mellette legyen, azt mondta, hogy a személyzet egyszerűen megfeledkezett a nővéréről.
,,Egyszerűen megfeledkeztek róla, és ott maradt labdába gömbölyödve a folyosón. Tehetetlennek éreztük magunkat. Őrület volt. Adtak neki antibiotikumot, de aztán elmulasztották beadni neki az újabb adagot, pedig felírták a kórlapjába. Ezt később áthúzták – de nincs magyarázat, hogy miért. Úgy éreztem, voltak idők, amikor a nővéremet teherként kezelték. Egyetlen nővér, orvos vagy portás sem pillantott rá, hogy ellenőrizze, él-e még."
Tamara állapota tovább romlott, végül intenzív osztályra került, ahol lélegeztetőgépre helyezték, de három nappal később, december 13-án meghalt.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Drámai vallomást tett a moszkvai autórobbantás gyanúsítottja: ukrán megbízásból követhette el tettét A RIA orosz állami hírügynökség pénteken közzétett egy videofelvételt, amelyen egy orosz állampolgár beismerte, hogy az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) megbízásából robbantotta fel a héten Moszkvában egy katonatiszt gépkocsiját.
- Félelmetes robbanás rázta meg Bulgáriát, halálos baleset történt egy tűzijátékgyárban Robbanássorozat történt csütörtök éjjel egy bulgáriai tűzijátékgyárban a főváros, Szófia közelében fekvő Elin Pelinben; a balesetben egy ember meghalt, egy másik pedig súlyosan megsérült - közölték a hatóságok.
- Hullanak a fejek a Kremlben: korrupció miatt vették őrizetbe a volt orosz miniszterhelyettest Őrizetbe vették Dmitrij Bulgakov volt orosz védelmi miniszterhelyettest, és korrupció miatt vádat emeltek ellene - közölte pénteken az Interfax orosz hírügynökség jelentése szerint a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).
- Újra megmozdult a föld Nápolyban, 4-es erősségű földrengést mértek A földrengések nem ritkák a dél-olasz térségben, azonban ez a mostani kifejezetten erősnek számít a megszokottakhoz képest.