Bayer Zsolt egészen durván beleszállt Balog Zoltán püspökbe.
A Telex arról írt, hogy Hurth Gergely után Bayer Zsolt sem kímélte a kegyelmi botrányban érintett Balog Zoltán református püspököt. Mint írták, a Fidesz első számú publicistájának kiállása nagy jelentősségjel bír, mivel Novák Katalin lemondása előtt fél nappal ő volt az, aki nyilvánosan magyarázatot követelt a köztársasági elnöktől.
- írta Bayer, aki később Balog keddi nyilatkozatából is idézett, ami így szól: "A Magyarországi Református Egyház legfőbb törvényhozó testülete, a zsinat lelkészi elnökeként, az Elnökségi Tanács nevében mára összehívtam egyházunk összes esperesét és egyházmegyei főgondnokát, hogy a személyemet és egyházunkat ért támadásokat megbeszéljük és azokra választ adjunk... (...) Az esemény egy véleménynyilvánító titkos szavazással ért véget, melyen a jelenlevők 86 százaléka bizalmáról biztosított". Ezt a következő gondolattal kommentálta a publicista:
Ahogy arról korábban a Nap Híre is beszámolt, a nagy felháborodást kiváltó kegyelmi ügyben Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház vezetőjének a neve is felmerült. Novák Katalin államfő és Varga Judit a botrány hatására lemondott a tisztségéről, majd kedden Balog egy meghallgatáson adott magyarázatot az ügyben való érintettségéről. A titkos szavazáson végül bizalmat szavaztak Balognak, akit a hírek szerint a zsinat 86 százaléka támogatta, így marad a pozíciójában.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Újabb csapás a magyar autósoknak: jön a drágulás a benzinkutakon Ha jót akar magának, tankoljon még ma, ugyanis holnaptól megint drágulni fog a benzin.
- Nagyon rossz híreket kaptunk a forintról: ennyibe kerül most az euró Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben hétfő reggelre a péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
- Brutális fordulat áll be az időjárásban: jön a fagy Kedden ugyan elszórtan előfordulhat eső, zápor, de alapvetően csendes, őszi idő várható a jövő héten több-kevesebb napsütéssel és 20 Celsius-fok körüli csúcshőmérsékletekkel. A szél többfelé élénk, olykor erős lesz, és a hét második felében a szélvédett, hidegre hajlamos helyeken fagypont köré is hűlhet a levegő - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.
- Orbán Viktor hatalmas bejelentést tett, ez minden magyar embert érint Orbán Viktor miniszterelnök gazdasági programot hirdetett a Fidesz-KDNP kihelyezett frakcióülésén vasárnap Esztergomban. A Magyar Nemzet értesülései szerint a gazdasági akcióprogram része a megfizethető lakhatás, az egymilliós jövedelem, a munkáshitel és tőkejuttatás a magyar kisvállalkozásoknak.