Ön meglepődött? Balog Zoltán nem vállalja a felelősséget a kegyelmi botrányért, nem mond le
Szimpátiaszavazást tartottak kedden Balog Zoltánról a Magyar Református Egyház Zsinati Hivatalában.
A Telex friss információi szerint a hivatalban arról szavaztak, hogy Balog maradjon-e a zsinat lelkészi elnöke, azaz az egyház hazai vezetője. A lap úgy tudja, hogy az exminiszter nem mond le és továbbra is marad a pozíciójában.
Balogot öt órán keresztül hallgatták meg, a résztvevők délután három és négy között kezdtek távozni az épületből, egyikük pedig azt mondta az ott várakozó újságíróknak, Balog várhatóan még ma nyilatkozatot tesz a tévében, amit írásban is kiad. Amikor a lap arról érdeklődött a zsinati hivatalnál, hogy ez a nyilatkozat mikorra várható, csak annyit mondtak:
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Nagyon rossz híreket kaptunk a forintról: ennyibe kerül most az euró Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben hétfő reggelre a péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
- Brutális fordulat áll be az időjárásban: jön a fagy Kedden ugyan elszórtan előfordulhat eső, zápor, de alapvetően csendes, őszi idő várható a jövő héten több-kevesebb napsütéssel és 20 Celsius-fok körüli csúcshőmérsékletekkel. A szél többfelé élénk, olykor erős lesz, és a hét második felében a szélvédett, hidegre hajlamos helyeken fagypont köré is hűlhet a levegő - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.
- Orbán Viktor hatalmas bejelentést tett, ez minden magyar embert érint Orbán Viktor miniszterelnök gazdasági programot hirdetett a Fidesz-KDNP kihelyezett frakcióülésén vasárnap Esztergomban. A Magyar Nemzet értesülései szerint a gazdasági akcióprogram része a megfizethető lakhatás, az egymilliós jövedelem, a munkáshitel és tőkejuttatás a magyar kisvállalkozásoknak.
- Kiadták a friss előrejelzést a meteorológusok: ez vár ma ránk Igazi őszi időnk lesz ma, nappal napsütés és 18 fok vár ránk, este pedig gyenge eső jöhet.