Hirdetés

Váratlan fordulat: Kiszorult a kezdőcsapatból a Barcelona sztárja, a nyáron pedig el is adhatják

Nap Híre portré Nap Híre

Xavi Hernández az elmúlt hetekben bizalmat szavazott a Ronald Araújo-Jules Koundé párosnak, így a Barcelona sztárjátékosa, Andreas Christensen teljesen kiszorult a kezdőcsapatból.

A 32 éves játékosnak ráadásul még az is megnehezíti a helyzetét, hogy Ínigo Martinez is visszatért, így hiába sikerült jó teljesítményt nyújtani, könnyen előfordulhat, hogy ezek után csak kevés szerepe lesz a Barcelona meccsein. 

A spanyol lapok információi szerint az FC Barcelona védelmének kulcsfigurája így akár átadólistára is kerülhet a nyári átigazolási ablakban. A sportposzt.com azt írja, ha így alakul, Christensen visszatérhet a Premier League-be, ugyanis a Machester United és a Newcastle United is hajlandó lenne kifizetni érte azt az 50 millió eurót, amit az FC Barcelona kér. 

Korábban egyébként írtunk arról is, hogy ez az FC Barcelona már nem az az FC Barcelona, amiért korábban oly sok szurkoló rajongott. Sőt, a régi katalán csapat az Inter Miami csapatában éledt újra, ugyanis Lionel Messi után Sergio Busquets és Jordi Alba is az észak-amerikai profi labdarúgóligában szereplő klubhoz igazolt.

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés