Hirdetés

Elvesztette a lábait, de most azt mondja: sose volt boldogabb

Szabó Bianka portré Szabó Bianka

A labdarúgó Shaun Whiter 2016 júliusában éppen az út szélén segített kereket cserélni barátja autóján, amikor az élete egy pillanat alatt megváltozott.

Fotó: Instagram

Egy ittasan vezető sofőr belerohant, összezúzta a lábait, amelyeket később amputálni kellett. A 35 éves, Hertfordban élő férfinak fel kellett adnia a karrierjét, és újra meg kellett tanulnia járni. Azonban most már azt mondja: nem térne vissza a régi életéhez.

Shaun nyolc évvel ezelőtt a Newmarket Town csapatában félprofi csapatában focizott, emellett ingatlanközvetítőként dolgozott Stansted környékén, és elmondása szerint remek társasági élete volt.

Azon a bizonyos napon munka után az ismerőseivel találkozott, focit néztek a tévében, ám ekkor Shaunt felhívta egy barátja azzal, hogy defektet kapott, és segítséget kért a férfitól - idézte fel a történteket Shaun a BBC-nek

"A járda szélén álltunk, amikor a semmiből előbukkant egy autó, és belénk csapódott. Elhajtott és otthagyott minket, és emlékszem, hogy arra gondoltam, miért nem segít nekünk? A füvet markolásztam, szörnyű fájdalmak közepette. Csak próbáltam életben maradni, és nem néztem a lábaimra, de tudtam, hogy összezúzta őket" - fogalmazott.

Később azt mondták enki, hogy öt és fél liter vért vesztett. Amikor felébredt, az Addenbrooke's kórházban volt, és amputálták a lábait. A kórházban töltött egy hónap alatt voltak nagyon rossz pillanatai, és folyton azt kérdezgette magától, miért pont vele történik ez. A futballközösség és a családja hazatérte után rengeteget segített neki, egyebek mellett átalakították az otthonát, hogy lábak nélkül is könnyedén tudja használni. 

Egy rehabilitációs klinikán megismerkedett egy Kat Sizer nevű fizioterapeutával és Jamie Gillespie protézisszakértővel, akik kidolgoztak egy tervet, hogy újra aktív lehessen. Két évvel a baleset után elment az első futására, ami, mint fogalmaz, egy hihetetlen nap volt. 2021-ben lefutotta a London Maratont, és 10 ezer fontot gyűjtött az East Anglian Air Ambulance számára. 

A sofőr, aki miatt elvesztette a lábát, csupán 13 hónapot ült börtönben a tettéért, és Shaun szerint soha nem tanúsított megbánást. Az iránta érzett dühe is motiválta, hogy ne hagyja el magát, és még gyorsabban fusson.

A férfi bátorságot gyűjtött ahhoz is, hogy egy családi barátját, Hollie-t - aki már régóta tetszett neki - elhívja randizni. Egymásba szerettek, és ma már két csodaszép kisfiuk is van.

"Nem is lehetnénk boldogabbak" - jelentette ki a férfi.

Shaun azt is fontosnak tartja, hogy felhívja a figyelmet a felelőtlen vezetés veszélyeire. 

"Annyi pozitívum származott abból, ami velem történt, hogy semmit sem változtatnék rajta. Igyekszem mindent megtenni, hogy valami jót hozzak ki ebből az egészből. Határozottan állíthatom, hogy az életem most jobb, mint korábban valaha is volt" - fogalmazott.

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés