Mélyen a zsebünkbe kell nyúlni az idei szezonban, ha a Balaton-parton akarunk lángosozni.
Pár évvel ezelőtt a legtöbb helyen 450-500 forintot kellett fizetnünk egy sima lángosért, míg a sajtos-tejfölösért kicsit többet, 500-600 forintot. 2021-ben már elkezdtek az árak emelkedni, egy sima lángosért 550-750 forintot kértek el, a sajtos tejfölösért pedig 750-990 forintot. Ehhez képest most tényleg brutálisan elszálltak az árak, idén már 20-30 százalékos áremelkedés a jellemző - írja a Propeller.
A Balaton-parton most a sima lángos 1000 forint felett van, a sajtos tejfölös pedig szinte biztosan több mint 1600 forint lesz idén. De az sem kizárt, hogy még ennél is többe fog kerülni, ugyanis a trappista sajt és a tejföl kiskereskedelmi árának emelkedése bizony tovább nyomhatja felfelé a lángos árát.

A lap azt írja, a két alapanyag ára szűk egy év alatt közel a kétszeresére drágult, bár az elmúlt egy-két hónapban mindkettő ára csökkent, de árak nemcsak az alapanyagok árától függnek, hanem a balatoni vendéglátásban évek óta nehézséget okozó munkaerőhiány, az energiaárak és a bérleti díjak változása, de a kisebb büféknél a hatósági árak esetleges kivezetése is befolyásolhatja azokat.
A KSH adatai szerint 2022 márciusában a 10db tojás átlagosan 511 forintba került, most ezért 909 forintot kell fizetni, a sajt átlagosan egy éve 2550 forintba került, most pedig több mint 4000 forint.
Ennek fényében nem meglepő, hogy ennyibe kerül a lángos, persze ez sovány vigaszt jelent. A lap szerint az átlagos balatoni strandon egy sima tejfölös lángos 1250 forintba kerül jelenleg, míg a sajtos-tejfölös 1650 forint.
Megjegyezték azt is, hogy másnak is megkérik az árát, egy csülkös pacalért 3390 forintot kell fizetni, ameddig egy sajtal-sonkával töltött rántotthús már 4000 forintba kerül. A csapolt sör elmúlt évben 790 forintba került egy korsóval, most pedig már 990 forintot kell fizetni érte.
Kapcsolódó cikkek
- Nagy a baj, rengeteg Gmail felhasználó veszélyben van Újabb csalás terjed, ami nagy károkat okozhat.
- Jön a szigor a mesterséges intelligenciával szemben, betiltás is szóba került A tárcavezető szerint "nyilvánvaló aggodalom érezhető a társadalomban a technológia túlságosan gyors fejlődését illetően", ezért próbálnak fellépni.
- Közleményt adott ki az NNK a koronavírusról: ez a helyzet most Magyarországon Enyhén csökken a szennyvízben a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja - közölte a Nemzeti Népegészségügy Központ (NNK) a honlapján csütörtökön.
- Közleményt adott ki a mobilszolgáltató, ügyfeleiknek fontos tennivalójuk lesz Holnaptól fontos változások történnek, ezért szükség lehet a készülékek beállítására.