Irán megváltoztatja a nukleáris doktrínáját, ha Izrael fenyegeti létezését - közölte Irán legfőbb vallási és politikai vezetőjének egyik tanácsadója csütörtökön.
"Nem döntöttünk atomfegyver építéséről, de ha Irán létét fenyegetik, nem lesz más választásunk, mint megváltoztatni katonai doktrínánkat" - jelentette ki Kamal Harazi, Irán legfőbb politikai és vallási vezetője, Ali Hamenei ajatollah tanácsadója.
- tette hozzá az ajatollah tanácsadója.
Irán az elmúlt években számos alkalommal hangsúlyozta, hogy nukleáris törekvései békés célúak, és hogy az iszlám köztársaság soha nem törekedett atomfegyverek építésére vagy bevetésére.
Áprilisban az iráni Forradalmi Gárda nukleáris biztonságért felelős parancsnoka közölte, hogy az Irán elleni izraeli katonai fenyegetések miatt Teherán felülvizsgálhatja nukleáris doktrínáját - írja az MTI.
Harazi már 2022-ben elmondta, hogy Irán technikailag képes atombombát készíteni.
Teherán nukleáris programjáról az ajatollah mondja ki a végső szót, aki 2010-ben fatvával, vallásjogi döntéssel is megerősítette hogy országa nem akar nukleáris fegyvert előállítani. Azonban a legfőbb vezető 2019-ben elismerte, hogy Irán rendelkezik "atombombák építésére és felhalmozására" alkalmas technológiával, megismételte, hogy az ilyen fegyverek bevetése "helytelen és vallásilag tiltott".
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Súlyos bejelentést tett a magyarok egyik kedvenc légitársasága A Ryanair döbbenetes adatokat közölt.
- Sokkoló fordulat: lángba borul a Közel-Kelet az iráni elnök halála után? Az iráni állami média szerint Ebrahim Raiszi elnök meghalt, miután helikoptere lezuhant az ország egyik hegyvidéki régiójában. A kormány egyelőre nem adott ki megerősítést a vezető haláláról.
- Most van nagy baj, elszabadult a pokol a magyar határon Több mint 11 600-an érkeztek Ukrajnából vasárnap.
- Senki sem élte túl: súlyos részletek az iráni elnök helikopterbalesetéről Ebrahim Raiszi iráni elnök és Hoszein Amirabdollahián külügyminiszter meghalt az őket szállító helikoptert ért balesetben vasárnap - jelentette a Mehr iráni félhivatalos hírügynökség hétfőn.