Ráhozta a frászt a rajongóira az Emily Párizsban színésznője, súlyos szeptikus sokkal került kórházba
Ashley Park megérkezett Párizsba és arra készül, hogy újra dolgozhasson, miután a színésznő tavaly decemberben kórházba került.
Az Emily Párizsban című netflixes sorozat sztárja vasárnap az Instagram-oldalán közzétett bejegyzésben tudatta a rajongókkal, hogy ismét a fények városában van, ahol jelenleg "pihen és lábadozik", miközben az orvosok engedélyére vár, hogy megkezdhesse a sorozat 4. évadának forgatását - írja a CNN.
A lap kiemelte, hogy Park december elején került kórházba, miután "szeptikus sokkot" kapott.
"Mélyen meghatódtam és hálás vagyok a támogatást és vigyaszt nyújtó gyönyörű üzenetekért, a szepszisről és kórházi kezelésekről szóló személyes történetekért és minden embernek köszönöm, aki szeretettel nyújtotta nekem a segítő kezét" - írta a színésznő.
Hozzátette, hogy megkapta az orvosi engedélyt, így Párizsba repülhetett, miután jól reagált a kezelésekre. Emellett köszönetet mondott a kollégáinak is a sok kedvességért és a türelmükért, miközben ő lábadozott.
"Nem is lehetnék izgatottabb, hogy csatlakozhatok a többiekhez" - írta a 4. évad forgatásával kapcsolatban. "Ígérem, hogy vigyázni fogok magamra, amennyire csak tudok, hogy újra formába kerüljek" - mondta.
A CNN felidézte, hogy január elején Park szintén az Instagram-oldalán osztotta meg a hírt, hogy a karácsonyi ünnepeket a kórházban töltötte. Akkor úgy fogalmazott, hogy "ami mandulagyulladásként kezdődött, az egy egészen kritikus szeptikus sokkba torkollott, ami több szervemet is érintett".
A lap kiemelte, hogy a Cleveland Clinic szerint a szeptikus sokk a szepszis utolsó és legsúlyosabb stádiuma. A szepszis során a szervezet lényegében túlreagálja a fertőzést, ami akár a szervek leállását is okozhatja. Mind a szepszis, mind pedig a szeptikus sokk azonnali kezelést igényel.
Park a 2020-ban debütált a Netflix Emily Párizsban című sorozatban, amiben egy szókimondó és divatos feltörekvő énekesnőt alakítja Lily Collins színésznő mellett, aki a címszereplő Emily-ként tűnik fel az alkotásban.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Soha nem látott videón Snoop Dogg: így vitte az olimpiai lángot Snoop Dogg megtisztelő szerepet kapott a 2024-es párizsi ötkarikás játékokon, ugyanis ő lehet az, aki az olimpiai lángot az utolsó szakaszon viszi.
- Egyre több jel utal arra, hogy Curtis és Judit szakított egymással Curtis és kedvese, Barnai Judit egy ideje nem jelentek meg együtt nyilvánosan, szakításukat eddig nem erősítették meg, viszont egy kicsit árulkodó, amit a rapper a közösségi oldalon írt legutóbb.
- Döbbenetes fotón a 85 éves Terence Hill A színész hiába 85 éves, még mindig remek formában van.
- Elon Musk nagyon verekedni akar Mark Zuckerberggel Elon Musk azt mondta, hogy "bármikor, bárhol, bármilyen szabályok között" harcolna Mark Zuckerberggel. A milliárdos üzletember nagyjából egy évvel azután jelentette ezt ki, hogy a ketrecharc tervük meghiúsult.