Ma lezárult egy korszak, vége az élelmiszerárstopnak. Bár sokan attól féltek, hogy az ársapkák kivezetése után durván megemelkednek az árak, de a szakemberek szerint ennek épp az ellenkezője fog történni.

Fodor Attila, a CBA kommunikációs igazgatója szerint az árstopok végeztével a vásárlók inkább árcsökkenést tapasztalhatnak majd. Mint fogalmazott, az elmúlt időszakban a beszállítók mérsékelték több terméknél is az átadói árakat, és ez a kedvezmény továbbra is megmutatkozik. "Eddig is tovább adtuk ezeket a kedvezményeket és ezután is ezt tesszük. Tehát nem kell arra számítani, hogy nagyon jelentős mértékben emelkednek majd ezeknek a termékeknek az árai" - mondta az ATV Híradójának a szakember.
Az agrárközgazdász is úgy látja, hogy az ársapkás termékek nem fognak olyan mértékben drágulni, ahogy egyébként a kereslet-kínálat alapján feltételezhető lenne. Ráadásul várhatóan a mezőgazdasági nyersanyagok ára is mérséklődik. "Csökken a gabona, az olajos magvak, a húsok világpiaci árszintje és ez be fog gyűrűzni Magyarországra is. Hogy aztán milyen mértékben, az attól is függ, hogy a forint mostani, ismételt gyengülése meddig fog tartani" - hangsúlyozta Raskó György.
Augusztus elsejétől módosul a kötelező akciózás is. A Gazdaságfejlesztési Minisztérium közleményéből kiderült, hogy az eddigi 10 százalék helyett minimum 15 százalékkal kell csökkenteni az akciós áruk árát mind a 20 termékcsoport esetében. Például a hal és halkonzervek, a fűszerek, a kávé, a tea, a kenyér, a kristálycukor, a búzafinomliszt és a napraforgó étolaj esetében is.
Európai viszonylatban továbbra is kiugróan rossz a magyar infláció, a cél ennek mérséklése. "Az inflációnak az üteme már lassult az elmúlt 2-3 hónapban, ez egy nagyon jó dolog. Fontos mindenféle szempontból, hiszen senkinem nem jó a nagyon magas infláció, tehát a fogyasztói áraknak a konszolidálódása a jövőben nagyon gyors időn belül várható" - fogalmazott Neubauer Katalin, a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség főtitkára.
Fontos változás még, hogy augusztus 1-jétől a SZÉP-kártyát élelmiszerboltokban és hideg élelmiszerekre is fel lehet használni. Ez érezhető forgalomnövekedést jelenthet a kiskereskedelem számára.
Kapcsolódó cikkek
- Előrehozott karácsonyi ajándék a magyaroknak: péntektől örülhetünk Egyes autósok jobban teszik, ha várnak péntekig, a pénztárcájuk meg fogja köszönni.
- Gyászol az ország, meghalt a Jászai Mari-díjas színművész Ötvenhat éves korában, hosszú betegség után kedden elhunyt Bajomi Nagy György Jászai Mari-díjas színművész, az Örkény István Színház társulatának tagja - közölte Facebook-oldalán a színház.
- Nagyon csúnya, ami közelít: ez a havazásnál is durvább lesz, másodfokú figyelmeztetés van érvényben A meteorológusok négy vármegyében is ónos esőre figyelmeztetnek.
- Heteken belül érkezik a változás a táppénznél és az utazási költségtérítésnél Megjelent egy kormányrendelet tervezete, az új szabályok már januártól érvényesek lehetnek.