Hamarosan kiderül, rács mögött marad-e T. Róbert, akit a rendőrség azzal gyanúsít, hogy megölte barátnőjét.
Mint azt a naphire.hu is megírta, múlt csütörtök éjjel holtan találtak egy 27 éves nőt egy XIII. kerületi lakásban. A fiatal lány meggyilkolásával volt barátját, T. Róbertet vádolják. Azt is megírtuk, hogy a férfi féltékenység miatt brutális módon végezhetett a fiatal nővel: egy veszekedés során először megverte, majd felkapott egy kést és megszurkálta vele barátnőjét. T. Róbertet ötnapos hajtóvadászat után sikerült elfogniuk a rendőröknek Óbudán. A férfi beismerő vallomást tett, az is kiderült, hogy elfogása előtt öngyilkos akart lenni.
A 37 éves férfit a közeli fogdából kísérték át péntek reggel a Pesti Központi Kerületi Bíróságra, ahol a letartóztatásáról döntenek. Az ügyészségi indítvány egyértelműen a letartóztatás mellett érvel - írja a Blikk.
A portál beszámolója szerint kilenc óra előtt néhány perccel megérkezett a helyszínre Somos Zoltán, T. Róbert ügyvédje is. Az előzetes letartóztatásról szóló döntést zárt ajtók mögött hozza meg a bíróság. Az épület lezárt folyosóján van az a terem, ahova T. Róbertet a folyosó másik vége felől bilincsbe verve kísérték be. Elsőként az ügyész olvassa fel majd az indítványát, ezután pedig a vádlottnak van lehetősége vallomást tenni.
Kapcsolódó cikkek
- Nagyon-nagyon bekeményít a rendőrség: minden eszközt bevetnek a gyorshajtók ellen A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) minden rendelkezésére álló eszközzel fellép a gyorsulási versenyek és a gyorshajtás ellen - mondta a közlekedésrendészeti főosztály vezetője csütörtöki fővárosi sajtótájékoztatóján.
- Évekig megerőszakolta a mostohaapa a lányát, az anya nem hitt neki, meg is verte őt Jogerősen döntött a bíróság annak a házaspárnak az ügyében, akik pokollá tették a lányuk életét.
- Most jött a hír: Brutálisan meggyilkolta a feleségét és a gyerekét a sztárügyvéd Dél-Karolina államban további 27 év börtönre ítélték, a fia és felesége elleni gyilkosság miatt már kétszeres életfogytig tartó büntetését töltő Alex Murdaugh egykori sztárügyvédet kedden.
- Drogbizniszből lett verekedés Bagon, de ami ezután történt, az már filmbe illő - videó Fényes nappal támadtak állítólagos adósukra és annak várandós párjára Bagon, válaszul a rendőrök ellepték a környező utcákat, majd a házkutatás során döbbenetes dolgokra bukkantak.