Alekszej Navalnijt pénteken temetik el egy moszkvai temetőben - erősítette meg a néhai ellenzéki politikus egyik szóvivője.
A szertartásra a Boriszovszkoje temetőben kerül sor, a Marjino kerületben tartott búcsúztatás után - adta hírül a BBC.
Ahogy arról korábban a Naphire.hu is beszámolt, Alekszej Navalnij a hónap elején hirtelen halt meg egy sarkvidéki börtönben. A halála után a családnak több mint egy hétig kellett könyörögnie, hogy láthassák és kiadják nekik a férfi holttestét, hogy tisztességesen elbúcsúzhassanak tőle. A holttestet Navalnij édesanyja, Ljudmila Navalnaja nyolc nappal a férfi halála után láthatta csak.
Évekig ő volt Vlagyimir Putyin legtekintélyesebb bírálója. Navalnij özvegye, Julija Navalnaja, valamint a világ számos vezetője az orosz elnököt tette felelőssé haláláért.
Kedden Navalnij szóvivője, Kira Yarmish elmondta, hogy a csapatának nehézséget okozott, hogy megfelelő helyet találjanak a szertartásnak, ugyanis egyes temetkezési vállalatok azt állították, hogy már nincs szabad időpontjuk, míg mások egyből visszautasították a felkérést, amiko rmegtudták, hogy kinek a tiszteletére tartanák az eseményt.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/navalnij.inbox800x450.jpg)
"Az egyik helyen azt mondták, hogy a temetkezési irodának megtiltották, hogy velünk dolgozzanak"
- írta a közösségi oldalán Yarmish. Navalnij csapata eredetileg február 29-én szerette volna megtartani a temetést, de "gyorsan kiderült, hogy nincs a környéken egyetlen ember sem, aki aznap sírt tudna ásni" - írta Ivan Zsdanov, Alekszej Navalnij korrupcióellenes alapítványának igazgatója az X-en.
Ennek pedig az lehet az oka, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök ugyanezen a napon tartja az éves beszédét a Szövetségi Gyűlésben.
"A Kreml tudja, hogy senkit sem fog érdekelni Putyin és a beszéde Alekszej búcsúztatójának napján" - emelte ki Zsdanov, aki arra biztatta az embereket, hogy érkezzenek korán az eseményre, hogy mindenkinek "legyen esélye elbúcsúzni Alekszejtől".
Hozzátette, délelőtt lesz a búcsúztatási szertartás, majd délután 2 órától kezdődik a gyászszertartás, amit 4 órától a temetés követ majd.
A BBC kiemelte, hogy Alekszej Navalnij halála óta Oroszország-szerte mintegy 400 embert tartóztattak le, miután virágot helyeztek el a tiszteletére.
A pénteki temetésén valószínűleg nagy lesz a rendőri jelenlét, és valószínűleg hasonló leszámolások is lesznek.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Drámai vallomást tett a moszkvai autórobbantás gyanúsítottja: ukrán megbízásból követhette el tettét A RIA orosz állami hírügynökség pénteken közzétett egy videofelvételt, amelyen egy orosz állampolgár beismerte, hogy az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) megbízásából robbantotta fel a héten Moszkvában egy katonatiszt gépkocsiját.
- Félelmetes robbanás rázta meg Bulgáriát, halálos baleset történt egy tűzijátékgyárban Robbanássorozat történt csütörtök éjjel egy bulgáriai tűzijátékgyárban a főváros, Szófia közelében fekvő Elin Pelinben; a balesetben egy ember meghalt, egy másik pedig súlyosan megsérült - közölték a hatóságok.
- Hullanak a fejek a Kremlben: korrupció miatt vették őrizetbe a volt orosz miniszterhelyettest Őrizetbe vették Dmitrij Bulgakov volt orosz védelmi miniszterhelyettest, és korrupció miatt vádat emeltek ellene - közölte pénteken az Interfax orosz hírügynökség jelentése szerint a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).
- Újra megmozdult a föld Nápolyban, 4-es erősségű földrengést mértek A földrengések nem ritkák a dél-olasz térségben, azonban ez a mostani kifejezetten erősnek számít a megszokottakhoz képest.