A Petőfi Zenei Díjakkal kezdődött, a kommentszekcióban folytatódott.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/majka.inbox800x450.jpg)
Ahogy arról a Naphire.hu is beszámolt, hétvégén adta át a közmédia a Petőfi Zenei Díjakat, azonban Majka a végeredménnyel nem igazán volt elégedett és ennek hangot is adott. A rapper közösségi oldalán megosztotta a 24.hu cikkét, amelynek nyitóképén Ákos látható a díjjal a kezében (Az Év Koncertje-kategóriában ő lett ugyanis idén a befutó). Röviden csak annyit írt a bejegyzésében: “Viccország…”
Ákos azonban visszaszólt Majkának, a rapper posztja alatt hosszú válaszban reagált. Bejegyzésében többek között arról írt, hogy ő a karrierje 36 éve alatt semmi díj kapcsán egyszer sem kommentált negatívan, elmondása szerint megállás nélkül dolgozik, hosszan taglalva sikereit (mint írja a lemezei általában az eladási lista élén landolnak), majd mondandóját azzal zárta, hogy szerinte semmi értelme az ellenségeskedésnek - írja az NLC.
"Régóta nem vágyom díjakra, nem ez határozza meg az életemet. Van belőlük egy kazalnyi, eszembe nem jutna küszködni egy újabbért. Számomra a munkámat értő és értékelő közönség visszajelzése a döntő ebben a műfajban. Pont. Nagyjából megállás nélkül dolgozom, örömmel, szeretettel. Dalok, klipek, lemezek, rengeteg koncert, színházi szerepek, alkalmazott zenék, hangoskönyvek, verses- és prózakötet, és már saját rendezésű kisjátékfilm is került ki a kezem alól"
- sorolta. Ákos úgy fogalmaz: mindezt azért írta le, hogy megpróbálja érzékeltetni: az ellenségeskedésnek semmi értelme. Majka erre röviden válaszolt, mint írta:
"Ákos! Ez esetben akkor viszont gratulálok!!!"
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Soha nem látott videón Snoop Dogg: így vitte az olimpiai lángot Snoop Dogg megtisztelő szerepet kapott a 2024-es párizsi ötkarikás játékokon, ugyanis ő lehet az, aki az olimpiai lángot az utolsó szakaszon viszi.
- Egyre több jel utal arra, hogy Curtis és Judit szakított egymással Curtis és kedvese, Barnai Judit egy ideje nem jelentek meg együtt nyilvánosan, szakításukat eddig nem erősítették meg, viszont egy kicsit árulkodó, amit a rapper a közösségi oldalon írt legutóbb.
- Döbbenetes fotón a 85 éves Terence Hill A színész hiába 85 éves, még mindig remek formában van.
- Elon Musk nagyon verekedni akar Mark Zuckerberggel Elon Musk azt mondta, hogy "bármikor, bárhol, bármilyen szabályok között" harcolna Mark Zuckerberggel. A milliárdos üzletember nagyjából egy évvel azután jelentette ezt ki, hogy a ketrecharc tervük meghiúsult.