Meteoresőt észleltek a hét végén az egyesült államokbeli Maine egy részén, az állam ásványtani múzeuma szerdán 25 ezer dolláros díjat ajánlott fel minden nagyobb, 1-2 kilogrammos meteoritdarabért.
Darryl Pitt, a múzeum meteoritokkal foglalkozó csoportjának vezetője elmondta, hogy Maine állam egén a hétvégén megjelent nagyméretű tűzgömb nyomán a NASA amerikai űrkutatási hivatal tájékoztatása szerint meteoritok is hullottak a környékre. Szemtanúk a meteorithullást kísérő hangrobbanásokról is beszámoltak.
Ez az első alkalom, hogy a radarok hullócsillagot észleltek Maine-ben - közölte a NASA. Pitt emellett kiemelte: a múzeum megvásárolni is hajlandó a talált darabokat, melyek értéke "akár annyiba is kerülhet, mint amennyi a súlyuk aranyban".
Bár szakértők szerint semmi nem garantálja, hogy a környéken találnak többkilogrammos meteoritot, a NASA-radarelemzések alapján ugyanis 1,5 és 322 gramm közé teszik a lehullott meteoritok súlyát, de nem lehet kizárni azt sem, hogy nagyobb tömegű meteoritra bukkannak majd.
Hozzáértők máris rámutattak arra, hogy egy körülbelül softballméretű meteorit keresése a területen olyan lesz, mint tűt keresni a szénakazalban: a meteoritok várható földet érési területe Pitt szerint is mintegy 1,6 kilométer széles és 16-19 kilométer hosszú.
A múzeum vezetősége mindenesetre arra kérte az érdeklődőket, kincsvadászat előtt frissítsék fel ismereteiket a meteoritokról és lehetőleg kerüljék el a magánterületeket. A múzeum gyűjteményében már előkelő helyet foglalnak el a Holdról és a Marsról származó szikladarabok.
Kapcsolódó cikkek
- Döbbenetes percek a Heti Naplóban – a 107 éves Feri bácsi elárulja a hosszú élet titkát Hangszereken játszik, facebookozik, 10 unokája, 18 dédunokája és 4 ükunokája van a 106 éves Bakó Ferencnek, aki az ATV Heti Napló Sváby Andrással című műsorban elárulta a hosszú élet titkát.
- Erre várt rengeteg magyar! Kijött az HBO sikersorozatának új előzetese Az HBO sikersorozatának második évadának az első előzetese csütörtökön jelent meg. A The Last of Us sorozat 2. évada várhatóan 2025-ben fog megjelenni.
- Dühöngenek az iPhone-osok: csúnyán átverte őket az Apple? Az Apple-felhasználók nagyon dühösek, ugyanis most fedezték fel, hogy valójában négy generáción át nem változott az iPhone kamerájának minősége.
- Mégis mi a fene történik Elon Musk platformján? Sorra tűnnek el a bejegyzések és a fiókok az X-ről Elon Musk közösségi médiaplatformja, az X szerdán közzétette első átláthatósági jelentését azóta, hogy a szókimondó milliárdos megvásárolta a céget. Ebben azt állítják, hogy Musk uralma óta több mint 5 millió fiókot függesztettek fel.