Az X-generációs munkavállalók azzal kénytelenek szembesülni, hogy igencsak komoly hátrányban vannak a munkaerőpiacon a fiatalabb generációkkal szemben.
A Naphire.hu több cikkben is foglalkozott az álláskeresés során jelentkező problémákkal. Írtunk arról, hogy "szellemállásoktól" hemzsegnek az állásbörzék, de arról is, hogy csábítónak tűnő álláshirdetéssel próbálják meg átverni az embereket a Facebookon.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/munkahely-fiatalok-munka-laptop.inbox800x450.jpg)
Nick, egy 49 éves HR-vezető tavaly vesztette el az állását. A férfi úgy becsüli, hogy azóta több száz állásra jelentkezett már, ezek közül 10 cégnél kapott interjú-lehetőséget, és négy esetben hívták be egy második beszélgetésre is. Ám minden egyes alkalommal egy fiatalabb jelölt kapta meg az állást. Munkakeresése során számtalan javaslatot és jó tanácsot kapott, egy fejvadász például azt tanácsolta neki, hogy tüntesse el az iskoláit a LinkedIn-profiljáról, hogy ne lehessen kiszámolni az életkorát. A legutóbbi interjún azonban kerek-perec a szemébe mondták, hogy nem nagyon számíthat újabb lehetőségekre a karrierjében.
Az életkor alapú megkülönböztetés régóta komoly probléma a munkaerőpiacon, de a tömeges elbocsátások, a világjárvány utáni gazdasági bizonytalanság és a gyors technológiai változások, például a mesterséges intelligencia különösen súlyosan érinti az X-generációt.
Egy 2022-es AARP-felmérés szerint a 40 és 65 év közötti munkavállalók nagyjából 80 százaléka számolt be arról, hogy életkor alapú hátrányos megkülönböztetés szemtanúja vagy alanya volt. A X generáció tagjai különösen nehezen helyezkednek el, többek között azért is, mert a baby boomer-generáció alaposan kitolja a nyugdíjba vonulást. Ám ha meg is nyílik egy-egy pozíció, a vezetők sokszor akkor is úgy döntenek, hogy egy úgynevezett ,,digitális bennszülöttet" vesznek fel egy ,,digitális bevándorló" helyett, arra alapozva, hogy ők jobban értenek a technológiához és gyorsabban is tanulnak.
Bár az életkor alapú megkülönböztetés számtalan helyen illegális, ennek ellenére nagyon is valós a munkaerőpiacon. Néhány esetben egyszerűen nem veszik fel az embert a pozícióra, vagy pedig megfosztják az előrlépési és tanulási lehetőségektől – írja a BBC. Matt Hearnden, aki egy korábbi toborzóból avanzsált karrier coach-csá Londonban, azt mondja, nagyon komoly előítélet az idősebb generációval szemben, hogy nem értenek a technológiához, és nem is tudják megtanulni. Sőt, sokszor még azt is kifogásolják az idősebb munkavállalók esetében, hogy ,,túl tapasztaltak" – tette hozzá.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Rémisztő hír érkezett: újabb veszélyes kór ütötte fel a fejét, már két ember halálát okozta Először okozta ember halálát a Zika-vírushoz hasonló elváltozásokkal járó Oropouche-láz - jelentette be a brazil egészségügyi minisztérium csütörtökön két észak-brazíliai nő halára hivatkozva.
- Riadót fújtak: új halálos betegség terjed, már több áldozata is van Újabb gyógyíthatatlan betegség jelent veszélyt az emberekre. A koronavírus a mai napig jelen van az életünkbe, most pedig egy újabb komoly fertőzés ütötte fel a fejét, ami képes az emberekre is átterjedni.
- Nagy a baj, kitört az extrémhőség-járvány: az ENSZ felszólította az országokat António Guterres ENSZ-főtitkár csütörtökön felszólította az országokat, hogy cselekedjenek az általános éghajlatváltozás okozta "extrémhőség-járvány" ellen, pár nappal azután, hogy a világban rekordmeleget mértek.
- Megvan a boldog élet titka: azonnal tedd magadévá ezt az 5 szokást Ha körülnézel a környezetedben, azt láthatod, hogy egyesek félig telinek, mások félig üresnek látják a poharat. Azonban arról te magad dönthetsz, hogy miként szeretnéd élni az életed. Most kiderült, mi az az öt szokás, amivel boldogabbá tehetjük a napjainkat, így az egész életünket is.