„A ma sikere a holnap problémája”: ezért lett a reálpolitika atyja Henry Kissinger

„A reálpolitika az, amit az államférfiak akkor tesznek, amikor úgy érzik, hogy nincs más út” – ismerte el a 20. század talán legnagyobb diplomatája, aki 50 éve lett külügyminiszter, de ma is felveszik neki a telefont a Fehér Házban és a Kremlben is.

Májusban ünnepelte 100. születésnapját Henry Kissinger, akit Richard Nixon 1973. augusztus 22-én nevezett ki az Egyesült Államok külügyminiszterének.

Kissinger ekkor már tapasztalt diplomatának és politikusnak számított, korábban már bizonyított nemzetbiztonsági tanácsadóként is. 

Miniszterként azonnal egy súlyos válságot kellett menedzselnie, miután 1973. október 6-án, a legszentebb zsidó ünnepen, Jom Kippur napján lerohanták Izraelt. 

A váratlan támadás azzal fenyegetett, hogy a szír és egyiptomi hadsereg napokon belül a tel-avivi tengerpartra ér.

Bár hivatalosan nem ismerték azóta sem el, Izrael a létezését fenyegető veszély miatt felkészült arra, hogy 

Erre végül nem került sor, köszönhetően többek között Kissinger közvetítésének, aki a színfalak mögött figyelmeztette Moszkvát, hogy az Egyesült Államok nem tűrné el Izrael megsemmisítését.

ám nem a közel-keleti háború lezárása, hanem a 

vietnami tűzszüneti megállapodáshoz vezető tárgyalásokon játszott szerepéért. 

Mint kiderült, a kitüntetés elhamarkodott volt, mert a tűzszünet összeomlott, és délkelet-ázsiai háború még két éven át pusztított, mielőtt az északiak teljes győzelmével véget ért volna. 

A béketeremtő arculaton további foltot ejtett az 1973 őszi katonai puccs Chilében. Alig néhány héttel Kissinger külügyminiszterként történő kinevezése után, szeptember 11-én meggyilkolták Salvador Allende baloldali elnököt és Augusto Pinochet tábornok katonai juntája vette át a hatalmat.

Kissinger a külügy élén túlélte a Watergate-botrányt és Nixon lemondását, majd egészen Gerald Ford távozásáig, 1977. január 20-áig helyén maradt, miközben folytatta a még Nixon nemzetbiztonsági tanácsadójaként megkezdett nyitást Kína felé.

Annak ellenére, hogy az azóta eltelt 46 évben már nem töltött be hivatalos kormányzati pozíciót, a mai napig a világ egyik legbefolyásosabb politikusa maradt, és leghíresebb műve, a „Diplomácia” már régóta egyetemi alaptankönyvnek számít. 

Bár több szívműtéten van túl, hallási nehézségekkel küszködik és egyik szemére  nem lát, saját bevallása szerint továbbra is napi 15 órát dolgozik. 

A mai vezetőknek is a reálpolitikát ajánlja követendő útnak, hogy ne szédüljenek meg a valós eredményektől sem, mert mint figyelmeztetett rá, mindennek van ellenhatása a politikában: