Hszi Csin-ping kínai elnök fogadta Henry Kissinger volt amerikai külügyminisztert és nemzetbiztonsági tanácsadót.
A százéves, egykori aktív amerikai politikussal folytatott beszélgetésen Hszi Csin-ping hangsúlyozta: "A kínai nép soha nem felejti el régi barátait, és a kínai-amerikai kapcsolatok mindig Henry Kissinger nevéhez fognak kapcsolódni" - írja az MTI.
Kissinger kulcsfontosságú diplomáciai szerepet játszott a Washington és Peking közötti kapcsolatok normalizálásában az 1970-es években, amikor külügyminiszterként és nemzetbiztonsági tanácsadóként szolgált Richard Nixon és Gerald Ford elnökök kormányában. 1971 júliusában titkos utazást tett a Kínai Népköztársaságba, és ezzel kezdeményezte a két ország közötti kapcsolatok normalizálásának első lépéseit.
Kissinger most azt mondta, hogy "a két ország viszonya befolyással van a világbékére és az emberi társadalom előrehaladásához". Egyben megköszönte a kínai elnöknek, hogy a találkozót ugyanabban az állami vendégházban tartották, ahol több mint 50 évvel ezelőtt először találkozott az akkori kínai vezetéssel.
Kissinger többnapos pekingi tartózkodása során, amely Washington szerint magánlátogatás volt, találkozott Li Sang-fu kínai védelmi miniszterrel és Vang Ji külügyi államtanácsossal is.
Kapcsolódó cikkek
- Netanjahu kirúgja a Hamász elleni háborút vezető miniszterét? Izraeli sajtóértesülések szerint Netanjahu munkatársai tárgyalásokat folytatnak az Egyesült Jobboldal elnökével, Gideon Sa'arral Gallant leváltásáról.
- Putyin meglépte, súlyos döntést hozott az orosz hadsereggel kapcsolatban Száznyolcvanezer fővel másfél millióra növeli az orosz fegyveres erők katonai állományának létszámát Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn kiadott rendelete.
- Rendkívüli hír: 5,2-es földrengés volt a szomszédunkban Földrengés rázta meg Románia keleti részét hétfőn délután Vrancea szeizmikus térségében - közölte a román Országos Földtani Intézet (INFP).
- Mégis mire készül Putyin? Brutális erősítést kap az orosz hadsereg 180 ezer emberrel, 1,5 millió főre növeli Vlagyimir Putyin orosz elnök az orosz haderő méretét.