Hirdetés

Zelenszkij bekeményít, súlyos lépésre készül Moszkva ellen

Morvay Péter portré Morvay Péter

Zelenszkij elnök arra készül, hogy betiltja az Ukrán Ortodox Egyházat (UOC), a vezetőket már szankciós listára helyezték. A vád ellenük az, hogy együttműködnek Moszkvával. 

A szankciókkal sújtott ortodox papok és püspökök öt évig nem vihetnek ki pénzt az országból, nem birtokolhatnak földet, és a teljes vagyonukat befagyasztották – számolt be a Ria Novosztyi nyomán a CNE hírügynökség.

További lépésként a kijevi kormány menesztette Elena Bogdant vallásügyi államtitkárt, aki ellenzi az UOC teljes betiltását. Szerinte lehet, hogy vannak Kreml-barát papok, de az egyház egészét indokolatlan lenne betiltani.

A hatóságok több kolostorban és egyházi iskoláiban házkutatásokat tartottak. Az ukrán biztonsági szolgálat, az SBU azt állítja, hogy az intézményekben „Kreml-barát anyagokat” találtak. De azt is vádként hozták fel, hogy 

a hívek némely helyen oroszbarát dalokat énekeltek egyházi épületekben.

Mint arról beszámoltunk, az oroszországi ortodox egyház szoros támogatója Putyin háborújának. Egyik vezetőjük szerint az orosz elnök egyenesen az ördög ellen harcol Ukrajnában.

az ukrán hívők többsége ma is a Moszkva alá tartozó ortodox egyház tagja
az ukrán hívők többsége ma is a Moszkva alá tartozó ortodox egyház tagja

A kijevi kormányzat szerint az ukrán ortodox egyház oroszországi kapcsolatai komoly nemzetbiztonsági kockázatot hordoznak, de a fellépés nem egyszerű, mert az ukrajnai hívők 62 százaléka továbbra is ide tartozónak vallja magát.

Az egyház vezetése hangsúlyozta, hogy elkötelezett Ukrajna mellett a háborúban és az orosz anyaegyházzal már régen megszüntette kapcsolatát. Még az alapszabályból is törtölték Moszkvát, illetve Oroszországot.

Az ukrán ortodox egyház korábban az orosz egyház része volt, azonban a Szovjetunió bukásával önkormányzati státuszt kapott, és csupán egyetlen ága volt a moszkvai patriarchátus fennhatósága alatt, egészen a háború kitöréséig.

Most ennek az egyháznak a betiltását tervezi az ukrán vezetés. A tervek szerint a híveket a hivatalos ukrán ortodox egyházba terelnék át. 

A brit Economist által idézett jogászok szerint azonban a törvényjavaslat ellentétes az alkotmánnyal, amely garantálja a vallásszabadságot az országban. Emiatt a nemzetközi szervek, például az Európa Tanács is elítélhet egy ilyen lépést.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés