A Moszkva elleni szankciók keretében az Európai Unióban zárolt orosz vagyon hozamát a jövőben szerte a világban történő fegyverbeszerzésekre kellene felhasználni Ukrajna számára - jelentette ki hétfőn Olaf Scholz német kancellár Rigában.
A német kancellár, aki a lett fővárosban a három balti állam kormányfőivel tárgyalt, úgy fogalmazott, egyetértés van abban, hogy ezen források 90 százalékát ukrán védelmi célokra kellene fordítani, s nem csak Európán belül. Mint mondta, ezen megállapodást, amely évente több milliárd eurót jelente, épp most véglegesítik.
Hangsúlyozta, hogy a lőszereket és a fegyvereket nemcsak Európában kell beszerezni. "Mert most valóban azon múlik minden, hogy a fegyvereket gyorsan le tudják szállítani, és ne csak akkor, amikor az új gyár felépül" - tette hozzá.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/oroszorszag-haboru-putyin.inbox800x450.jpg)
Az orosz vagyon hasznosításával kapcsolatban az uniós tagállamok már február közepén megtették az első lépéseket a vonatkozó jogszabályok elfogadásával. Ezek a többi között azt szabályozzák, hogy az orosz központi bank vagyonának őrzéséből fakadó rendkívüli hozamokat elkülönítve kell vezetni. Most ezen források hasznosításáról kell dönteni. Mindemellett egyes uniós tagországokban aggályok merültek fel amiatt, hogy Oroszország esetleg pert indíthat, és a befektetők elvesztik bizalmukat - közölte az MTI.
Az Európai Bizottság szerint mintegy 210 milliárd euró orosz vagyont fagyasztottak be az EU-ban.
A brüsszeli székhelyű Euroclear nemzetközi betéti pénzintézet legutóbbi közlése szerint 2023-ban a büntetőintézkedések nyomán mintegy 4,4 milliárd euró hozam halmozódott fel. Az Euroclear kezeli az orosz központi bank EU-ban lévő vagyonának nagy részét.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Drámai vallomást tett a moszkvai autórobbantás gyanúsítottja: ukrán megbízásból követhette el tettét A RIA orosz állami hírügynökség pénteken közzétett egy videofelvételt, amelyen egy orosz állampolgár beismerte, hogy az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) megbízásából robbantotta fel a héten Moszkvában egy katonatiszt gépkocsiját.
- Félelmetes robbanás rázta meg Bulgáriát, halálos baleset történt egy tűzijátékgyárban Robbanássorozat történt csütörtök éjjel egy bulgáriai tűzijátékgyárban a főváros, Szófia közelében fekvő Elin Pelinben; a balesetben egy ember meghalt, egy másik pedig súlyosan megsérült - közölték a hatóságok.
- Hullanak a fejek a Kremlben: korrupció miatt vették őrizetbe a volt orosz miniszterhelyettest Őrizetbe vették Dmitrij Bulgakov volt orosz védelmi miniszterhelyettest, és korrupció miatt vádat emeltek ellene - közölte pénteken az Interfax orosz hírügynökség jelentése szerint a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).
- Újra megmozdult a föld Nápolyban, 4-es erősségű földrengést mértek A földrengések nem ritkák a dél-olasz térségben, azonban ez a mostani kifejezetten erősnek számít a megszokottakhoz képest.