(18+) Gyomorforgató bűncselekmény: két tizenéves fiú megerőszakolt egy 15 éves lányt Zádorfalván
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a két fiatalkorú férfinak a bűnügyi felügyeletét, akik egy kiskorú sértettel végezhettek erőszakkal szexuális cselekményt.
A nyomozás adatai szerint 2024. augusztus 29-én az esti órákban a 15 éves sértett hazafelé tartott Zádorfalva községben biciklijével, amikor leszólította őt három falubeli fiatal. A beszélgetés során a két gyanúsított megkérte a sértettet, hogy menjen velük, valamit mondani akarnak. A sértett elkezdte követni őket, és amint egy külterületi részhez értek, a két gyanúsított behúzta őt az út mellett található kétszintes elhagyatott pinceházba, ahol mindketten erőszakkal szexuális cselekményt végeztek vele, majd megfenyegették a sértettet, hogy erről senkinek se beszéljen - írja a 24.hu.
A gyanúsítottak fenti cselekménye – bizonyítottság esetén – alkalmas szexuális erőszak bűntette minősített esetének a megállapítására.
A bíróság álláspontja szerint olyan magas a cselekmény büntetési tétele, hogy emiatt a gyanúsítottak szökésétől, elrejtőzésétől lehet tartani. Az is feltehető, hogy bizonyítási eszközök elrejtésével vagy a sértett és a tanúk befolyásolásával a bizonyítási eljárást megnehezítenék.
A bíróság mindezeket mérlegelve négy hónapra elrendelte a két fiatalkorú gyanúsított bűnügyi felügyeletét a mozgásukat nyomon követő technikai eszköz alkalmazásával.
A végzés végleges.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Szörnyű baleset ért egy gyermeket Szabolcsban, beleesett a szemétégető gödörbe és súlyosan megsérült A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség vádat emelt azzal az apával szemben, akinek a gondatlansága miatt 4 éves fia a szemétégető gödörbe esett, és súlyosan megégett.
- (18+) Kegyetlen gyermekbántalmazás: földhöz vágta az öt hónapos gyermekét egy férfi, belehalt a sérüléseibe A Békés Vármegyei Főügyészség minősített emberölés bűntette miatt indítványozta egy 35 éves békési férfi letartóztatását. Az elkövető olyan súlyosan bántalmazta a gyermekét, hogy a kisbaba belehalt a sérülésekbe.
- Halálos tragédiához vezetett egy gépkezelő gondatlansága a békéscsabai gyárban Emberi gondatlanság miatt történt halálos üzemi baleset tavaly augusztusban egy békéscsabai gyárban, ezt állapította meg a rendőrség, amely befejezte az ügy vizsgálatát.
- Tragédia Murakeresztúron: brutálisan meggyilkoltak egy 28 éves nőt A haláleset körülményeit a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság vizsgálja.