A Barcelona vezetőedzője szerint a bíró hibája miatt ért véget a csapatának a Bajnokok Ligája.
Ahogy arról a naphire.hu is beszámolt, a A Paris Saint-Germain hátrányból fordítva jutott négy közé a labdarúgó Bajnokok Ligájában, miután az FC Barcelona vendégeként 4-1-re diadalmaskodott a keddi visszavágón.
A találkozót követően Xavi, a katalánok vezetőedzője Ronald Araújo kiállítását kérte számon a játékvezetőn, és azt is kijelentette, hogy Kovács István miatt ért véget nekik a BL. "Kár, hogy a bíró hibája miatt véget ért a nekünk a Bajnokok Ligája. A piros lap túlzás volt, és utána az egész meccs megváltozott" - kezdte az értékelést Xavi, aki reklamálásért szintén piros lapot kapott, írja a Nemzeti Sport.
A bíróról, Kovács Istvánról azt mondta: "Csak annyit mondtam a játékvezetőnek, hogy katasztrófa volt. Ez a valóság. Szerintem Araújo esete döntötte el a párharcot, addig szervezettek voltunk.” A spanyol edzőt arról kérdezték, hogy a következő idényben újra harcba száll-e a Bajnokok Ligája-trófeáért a Barcelonával, Xavi rövid választ adott az uefa.com-nak: „A Barca újra megpróbálja. Én nem vagyok fontos.”
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Irgalmatlan botrány, nagyon kiosztották Hosszú Katinkát Kemény szavakkal illették a háromszoros olimpiai bajnokot.
- Robban a bomba: Haaland a Barcelonához igazol? Erling Haaland három év alatt három bajnoki címet nyert Angliában, megdöntötte a Premier League gólrekordját is és minden sorozatot megnyert a Manchester Cityvel. A sajtóinformációk szerint szerint a norvég gólgép elhagyhatja Angliát.
- Magyar szurkolók figyelem: Szijjártó Péter nagyon fontos bejelentést tett Öt magyar konzul is szolgálatot teljesít a hétfői zenicai Magyarország-Bosznia-Hercegovina labdarúgó-mérkőzéshez kapcsolódóan, akik szükség esetén segítséget nyújthatnak a szurkolóknak - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a meccs reggelén Budapesten.
- Marco Rossi rendkívüli nyilatkozatot tett: "Képtelen vagyok úgy felkészíteni a csapatot, hogy az egy pont legyen a cél" Marco Rossi szövetségi kapitány úgy készítette fel a magyar labdarúgó-válogatottat, hogy hétfőn három pontot szerezzen a bosnyákok vendégeként, de a végén az egynek is örülne, mert csapata így is a riválisa előtt maradna a Nemzetek Ligája-csoportban.