Az FC Barcelona a Paris Saint-Germain vendégeként, az Atlético Madrid pedig hazai környezetben a Borussia Dortmunddal szemben került minimális előnybe a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjében, a párharcok szerdai első felvonását követően.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/mbappe.inbox800x450.jpg)
Párizsban a félidőben a Barcelona vezetett, amelyben a BL történetének legfiatalabb játékosaként lépett pályára negyeddöntőben 16 évesen és 272 naposan Lamine Yamal. A PSG elsősorban Kylian Mbappéra számított, hogy az elfutásaiból majd gól szerez, de a sztárfocista ezúttal nem tudott egyszer sem betalálni.
A komoly barcelonai múlttal rendelkező Luis Enrique által irányított PSG azonban a fordulást követően bő öt perc játék után fordított, előbb a korábbi Barcelona-játékos Ousmane Dembélé lőtt egy óriási gólt, majd Vitinha talált be. A 62. percben egyenlített a Barcelona, a csereként pályára lépő Pedri tanári labdáját Raphinha kapásból lőtte a hálóba, ezzel már másodszor volt eredményes. A katalánok a 77. percben újra előnybe kerültek, a padról két perccel korábban érkező, éppen ezen a napon 28 éves védő, Andreas Christensen egy szöglet után gyakorlatilag az első labdaérintéséből a hálóba fejelt, beállítva ezzel a végeredményt. Meg kell jegyezni, a PSG kapusa, Gianluigi Donnarumma óriási hibákat vétett a fontos meccsen.
Madridban az Atlético nagy dortmundi védelmi hibát kihasználva már a 4. percben előnybe került az argentin világbajnok Rodrigo de Paul révén, majd fél óra elteltével Lino talált be Antoine Griezmann mesteri passzát követően. A vendég német együttes a 81. percben Sebastian Haller jóvoltából szépített, nyílttá téve ezzel a párharcot. A lefújás előtt pár pillanattal pedig akár még egyenlíthetett is volna, de Julian Brandt fejese nyomán a lécen csattant a labda.
A párharcok visszavágóit jövő kedden rendezik.
(MTI)
Kapcsolódó cikkek
- Sokkoló hír érkezett a magyar olimpiai bajnokról, szívinfarktust kapott és többször is újra kellett éleszteni Az 50 éves Ónodi Henriettát március óta ápolják kórházban.
- Kérdésessé vált Kovács Zsófia olimpiai szereplése: megsérült a műtött térde Megsérült a közelmúltban visszatért tornász, Kovács Zsófia műtött térde, ezért kérdésessé vált a szereplése a párizsi olimpián.
- Kiakadtak Párizsban a sportolók, tojáshiánnyal kell szembenézniük az olimpiai faluban Több sportoló is arra panaszkodik, hogy a párizsi olimpiai faluban hiány van egy bizonyos élelmiszerből.
- Még meg sem nyitották hivatalosan a párizsi olimpiát, máris megdőlt egy világcsúcs Megszületett a párizsi olimpia első világcsúcsa, amelyet a dél-koreai Lim Szihjon ért el a női íjászok csütörtöki rangsoroló versenyében.