Hirdetés

Maga a király alázta meg Katalint, kérdés, mit lép erre a hercegné

Nap Híre portré Nap Híre

"Én legalább nem photoshoppoltam" - mondta viccesen.

Még mindig folyamatosak a találgatások Katalin hercegnével kapcsolatban, aki nemrég egy tervezett műtéten esett át, ezért hetekre teljesen eltűnt a nyilvánosság elől. Nemrég ugyan végre kiadtak róla egy fotót, ám arról kiderült, hogy manipulálták, ezért maga Katalin kért elnézést. Az említett fotón több hiba is volt, ráadásul a rajongóknak feltűnt az is, hogy a hercegné nem viselte a jegygyűrűjét a fotózáskor. Innen persze nem volt megállás, mindenki azt kezdte találgatni, vajon minden rendben van-e közte és Vilmos között. 

Igazi népharag zúdult Katalinra, amiért megszerkesztette azt a képet, amit kitett a közösségi oldalára. Az emberek ugyanis amiatt kezdtek el aggódni, hogy olyan súlyos beteg Katalin, hogy már egy fotóra sem tud beállni a gyermekeivel, és ezért kellett szerkeszteni a fotót. 

Csúnyán megalázta őt a holland király is. Az 56 éves Willem-Alexander király ugyanis nagy ünnepségen jelent meg, és miképpen szokta, ma is szívesen elegyedett beszédbe alattvalóival. Egy kisgyerek szólította meg, és hallható volt, amint azt mondja neki: "Van egy fényképem magáról az egész családjával." 

Tényleg? Legalább én nem photoshoppoltam

- mondta szórakozottan, mire az egész tömeg nevetve fogadta a király viccét - írja a Bors

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés