Hirdetés

Vogel Evelin váratlant húzott - megszólaltak Magyar Péterék

Nap Híre portré Nap Híre

Vogel Evelin, a Tisza Párt elnökének volt barátnője pénteken egy négyperces videót osztott meg a YouTube-csatornáján, melyben durva kritikát fogalmazott meg Magyar Péterrel szemben.

"Azért fordultam a nyilvánossághoz, mert elég volt! Péter átlépett egy határt"

- ezt a címet adta Magyar volt barátnője a videóban, aki arról beszélt, hogy néhány hete arra kérte Magyar Pétert, hogy vigye el a nála maradt holmijait. Ezt követően állítása szerint Magyar és Radnai Márk megfenyegették őt, azzal, hogy tisztában vannak azzal, mi van nála, és ha nem engedelmeskedik, börtönbe juttatják, valamint tönkreteszik az életét - adta hírül a Telex.

Mint mondta, azt is a szemére vetették, hogy a Fidesznek dolgozik, sőt elmondása szerint kémnek titulálták. Hozzátette, ezek után határozta el, hogy a nyilvánossághoz fordul és beszámol a történtekről, valamint korábbi kapcsolatuk részleteiről. A videóban megemlítette azt is, hogy fontosnak tartja, ki milyen értékek mentén kíván változást elérni az országban. Vogel szerint az utóbbi időben folyamatosan keresték, és barátai is érdeklődnek az események iránt, ezért döntött úgy, hogy saját csatornáján osztja meg élményeit és tapasztalatait.

A Tisza Párt is megszólalt az üggyel kapcsolatban, ám mindössze azzal kommentálták a videót és az abban elhangzottakat, hogy 

nem kívánnak hozzájárulni a szerintük Rogán Antal és Kubatov Gábor által megírt, rendezett és finanszírozott "szappanoperához". Ígéretük szerint a megfelelő időben minden bizonyítékot nyilvánosságra fognak hozni, melyek egyértelműen megmutatják, hogy Vogel Evelin kinek a megbízásából kezdett celebkarrierbe, és milyen feltételek mellett vállalta el a "Tónikashow" legújabb epizódjában a főszerepet.

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés