Most közölte a vízügy: elhagyta az országot az árhullám, de két térségben még mindig nagy a készültség
Bár az árhullám csúcsa kedd éjjel elhagyta az országot, és két hét után a Duna teljes magyarországi szakaszán megindult az apadás, Baja és Mohács térségében továbbra is másodfokú az árvízvédelmi készültség - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője szerdán reggel a Kossuth rádióban.
Siklós Gabriella a Jó reggelt, Magyarország! című műsorban azt mondta, ezeken a területeken a vízügyi szakemberek továbbra is 24 órás figyelő szolgálatot tartanak, és ahol kell, beavatkoznak: buzgárokat, szivárgásokat, csurgásokat szüntetnek meg.
A Duna felső szakaszán ugyanakkor megkezdődött a károk felmérése, és megindultak a helyreállítási munkák - írja az MTI.
A térségből a védekezésben részt vett tiszai igazgatóságok több száz munkatársa indult haza, az öt dunai igazgatóság - amelyeknek a területeit az árhullám érintette - dolgozói a továbbiakban már el tudják látni a munkát: megnézik az állami töltésvonalakat, felmérik hol gyengült meg a töltés, hol keletkezett olyan kár, ahol be kell avatkozni - tette hozzá a szóvivő.
A több helyen felhalmozódott uszadékok eltávolításáról Siklós Gabriella kérdésre válaszolva azt mondta, ahol az önkormányzatok védekeztek, ott a helyhatóság feladata az uszadékok eltávolítása a vízből, az állami védekezési területekről pedig a vízügyesek távolítják fel az uszadékot.
Kitért arra is, hogy a mostani szélsőséges időjárási viszonyok között a vízügyi dolgozók folyamatosan figyelemmel kísérik a területeket, és készek arra, hogy bármikor beavatkozhassanak, ha szükséges.
Az árhullám apadásával megkezdődött a vízpótlás: a holtágak, csatornák feltöltése - közölte a vízügyi szóvivő.
Mint azt a naphire.hu is megírta, Orbán Viktor kedd este drámai interjút adott a TV2 Tények című műsorában, ahol bejelentette: Magyarország megvédte magát és sokadik alkalommal bizonyítottuk be saját magunknak, hogy Magyarország ezt meg tudja csinálni. A miniszterelnök - aki a dunaszekcsői védekezés megtekintése után érkezett az interjúra - azt közölte: végeredmény hirdethető, Magyarország-árvíz: 1:0, és bár az apadás szokott néha gondot okozni, de most erre sem számítanak. Az apadás felgyorsult és a legmagasabb vízállás két nappal hamarabb hagyja el az országot, mint amire számítottak - jelezte.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Török Gábor dermesztő sorai: belebukik Orbán Balázs a botrányos mondatokba? A héten nagy port kavart Orbán Balázs egyik kijelentése, amikor az 1956-os hősökről beszélt. Ahogy azt korábban a Nap Híre is megírta, a miniszterelnök politikai igazgatója egy friss interjúban az orosz-ukrán háborúról beszélt, majd kijelentette, hogy "pont 56-ból kiindulva mi valószínűleg nem csináltuk volna azt, amit Zelenszkij elnök csinált 2,5 évvel ezelőtt, mert felelőtlenség, mert látszik, hogy belevitte egy háborús védekezésbe az országát, ennyi ember halt meg, ennyi területet vesztett […]".
- Döbbenet: "Kína lábtörlőjének" nevezte Magyarországot Trump pártjának vezetője Elég kemény kritikát kapott Orbán Viktor Donald Trump pártjának a vezetőjétől.
- Ákost megkérdezték: Orbán Viktor vagy Magyar Péter? Meglepő választ adott a sztár.
- Fájdalmas fordulat jön az időjárásban, ebben nem lesz köszönet Betör a Kárpát-medencébe a hidegfront, búcsút inthetünk a nyári melegnek.