A legendás tévés közölte: negyedik felesége az utolsó.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/vitray-tamas.inbox800x450.jpg)
Mi is beszámoltunk róla, hogy februárban újra megnősült Vitray Tamás. A tévés legenda 91 évesen mondta ki a boldogító igent, ráadásul dupla esküvőt tartottak, mert feleségének a lánya és vőlegénye is összeházasodtak velük egy időben. A tévés fiatal felesége, Ivens Éva annak idején opera-énekesnő volt, ám sajnos fel kellett áldoznia karrierjét egy tragédia miatt, erről itt írtunk.
Vitray Tamás teljesen biztos benne, hogy újabb házassága már nem lesz, vagyis a negyedik felesége az utolsó – mondta most a televíziós műsorvezető a Blikknek. Vitray és felesége jelenleg szomszédok, ám ha kész lesznek a nő lakásának felújításával, a tervek szerint összeköltöznek.
Vitray hozzátette: mind a négyszer meggyőződésből állt az oltár elé, az előző házasságai sikertelensége ellenére pedig egyáltalán nem érezte azt, hogy negyedszerre se hozna jó döntést.
„Én is alkalmazkodom, ő is alkalmazkodik. Aztán egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy amihez én alkalmazkodom, az az, amit én eredetileg akartam és fordítva. Hát, innen van a béke” – mondta.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Soha nem látott videón Snoop Dogg: így vitte az olimpiai lángot Snoop Dogg megtisztelő szerepet kapott a 2024-es párizsi ötkarikás játékokon, ugyanis ő lehet az, aki az olimpiai lángot az utolsó szakaszon viszi.
- Egyre több jel utal arra, hogy Curtis és Judit szakított egymással Curtis és kedvese, Barnai Judit egy ideje nem jelentek meg együtt nyilvánosan, szakításukat eddig nem erősítették meg, viszont egy kicsit árulkodó, amit a rapper a közösségi oldalon írt legutóbb.
- Döbbenetes fotón a 85 éves Terence Hill A színész hiába 85 éves, még mindig remek formában van.
- Elon Musk nagyon verekedni akar Mark Zuckerberggel Elon Musk azt mondta, hogy "bármikor, bárhol, bármilyen szabályok között" harcolna Mark Zuckerberggel. A milliárdos üzletember nagyjából egy évvel azután jelentette ezt ki, hogy a ketrecharc tervük meghiúsult.