Hirdetés

Már látni, mikor ér ide a következő vihar - az egész országra kiadták a figyelmeztetést

Nap Híre portré Nap Híre

Ma csak egy vármegyében lehet számítani zuhéra, de újra 30 fok fölé emelkedik a hőmérséklet. Az viszont már látszik, hogy a hétvégénkbe belerondít egy csúnya vihar.

Pénteken az éjszaka érkezett szakadozott felhőzet legkésőbb kora délután az északkeleti tájakat is elhagyja, de eközben az északi megyék fölé újból érkeznek vastagabb felhők. Ezekből arrafelé kevés helyen zápor, egy-egy zivatar is kialakulhat - áll az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzésében. Délebbre ezzel szemben derült vagy gyengén felhős lesz az ég. A délnyugati szél sokfelé élénk, helyenként erős lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 28 és 31 fok között alakul.

Péntekre csak Győr-Moson-Sopron vármegyére adtak ki figyelmeztetést zivatarveszély miatt.

Szombaton általában sok napsütés valószínű gomoly- és fátyolfelhőkkel, helyenként azonban erőteljesebb is lehet a gomolyfelhő-képződés. Néhol előfordulhat zápor, zivatar. Helyenként megélénkül a délnyugati, nyugati szél. Hajnalban 12, 19, délután 28 és 33 fok között alakul a hőmérséklet.

Vasárnap ismét lecsap az ítéletidő. Vastagabb, frontális felhőzet vonulhat át hazánk felett északnyugatról délkelet, kelet felé. Délelőtt inkább a déli, illetve keleti országrészben lehet napsütés, délután nyugat felől süt ki egyre többfelé a nap. Több helyen előfordulhat eső, záporeső, zivatar. 

A csapadékrendszer nyugati irányból kelet felé helyeződik. helyenként megélénkül a déli, majd északnyugati szél. Zivatarban erős lökések is lehetnek. A minimum-hőmérséklet 14, 21, a maximum 22 és 33 fok között valószínű, keleten lesz a melegebb, a tartósabban csapadékos tájakon a hűvösebb idő.

Az egész országra kiadták a riasztást vasárnapra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés