Veszettségben pusztult el egy legeltetett hízómarha 2023. november 13-án, Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében. A fertőzést a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma is igazolta. A veszettségre a vadon élő és házi emlősállatok egyaránt fogékonyak, ezért a Nébih ismételten felhívja az állattartók figyelmét, hogy legyenek körültekintőek, és gyanú esetén haladéktalanul értesítsék az állategészségügyi hatóságot.
A Nébih laboratóriuma 2023. november 14-én veszettséget igazolt egy, a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Tiszakóród településen idegrendszeri tüneteket mutató szarvasmarhából.

Az állat a laboratóriumi vizsgálatot megelőző napon hullott el. A vármegyei kormányhivatal szakemberei a járványügyi nyomozást megkezdték. Az esetről, és annak részleteiről a Nébih haladéktalanul értesítette a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központot, valamint az Európai Uniót és az Állategészségügyi Világszervezetet.
Az eset egy olyan vadgazdálkodási egység területén történt, ahol számos járványügyi intézkedés, többek között fokozott felügyelet elrendelését kezdeményezte a Nébih a tavalyi és az idei évben jelentkező pozitív esetek miatt. Ezen a területen már évek óta zajlik a rókapopuláció repülőgépes vakcinázása, mely az ukrán oldalon a háború okán megszűnt, így valószínűsíthetően ottani fertőzött állatok révén került be az országba a fertőzés. A Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében elrendelt intézkedéseket a hatóság mindaddig fenntartja, amíg a járványügyi helyzet ezt indokolja. A veszettség az emberre is veszélyt jelent, így tehát a házi- és vadállatok védelmezése az emberi megbetegedések megelőzését is szolgálja - írja a Nébih a honlapján.
Ha valaki rendellenesen viselkedő, emberre támadó vagy idegrendszeri tüneteket mutató vadállatot lát, kérjük, haladéktalanul jelezze az illetékes állategészségügyi hatóságnál.
Az elhullott rókákat pedig a Nébih ZöldSzámán jelenthetik be (06/80/263-244)!
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Nincsenek szavak: ritka galambbetegségben halt meg egy kétéves kislány Nagyon ritka, galambokat érintő betegségben hunyt el egy kétéves kislány. A New York Post cikke szerint ő az ötödik ismert eset, aki belehalt ebbe a betegségbe.
- Ez a fiatal fiú úgy tesz, mintha az 1940-es években élne - mutatjuk, hogyan Callum Grubb 19 éves, és szinte minden, amije van, abból a korból való, beleértve a ruháit is.
- Hamburgert zabálva ledobni 47 kilót? Ez a nő azt állítja, neki sikerült! A trükkje az, hogy a gyorskajákról sem mondott le a brit nő.
- Lopakodik vissza a rettegett vírus, egyre több a beteg Ismét emelkedik a szennyvízben a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) csütörtökön a honlapján.