Talán csak annyi, hogy most mindezt Sanghajban csinálta.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/forma-1-jpg-max-verstappen.inbox800x450.jpg)
A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtol majd az élről.
A 26 éves holland pilóta pályafutása során először szerzett pole pozíciót Sanghajban, amely egyben a Red Bull F1-es történetének 100. első rajtkockája. Érdekesség, hogy az elsőt ugyanezen a pályán szerezte meg a később négy vb-címet begyűjtő német Sebastian Vettel 2009-ben.
Verstappennek ez az idei ötödik és pályafutása 37. pole-ja, mellőle csapattársa, a mexikói Sergio Pérez rajtolhat majd, a harmadik kockából pedig Fernando Alonso, az Aston Martin kétszeres vb-győztes spanyol versenyzője startol majd.
Verstappen így sorozatban öt pole pozícióval kezdte az idényt, amely legutóbb 1999-ben a kétszeres világbajnokká váló finn Mika Häkkinennek sikerült. A rekordot a franciák négyszeres vb-győztese, Alain Prost tartja 1993-ból, ő az idény első hét futamán rajtolhatott az élről abban az évben - írja az MTI.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Sokkoló hír érkezett a magyar olimpiai bajnokról, szívinfarktust kapott és többször is újra kellett éleszteni Az 50 éves Ónodi Henriettát március óta ápolják kórházban.
- Kérdésessé vált Kovács Zsófia olimpiai szereplése: megsérült a műtött térde Megsérült a közelmúltban visszatért tornász, Kovács Zsófia műtött térde, ezért kérdésessé vált a szereplése a párizsi olimpián.
- Kiakadtak Párizsban a sportolók, tojáshiánnyal kell szembenézniük az olimpiai faluban Több sportoló is arra panaszkodik, hogy a párizsi olimpiai faluban hiány van egy bizonyos élelmiszerből.
- Még meg sem nyitották hivatalosan a párizsi olimpiát, máris megdőlt egy világcsúcs Megszületett a párizsi olimpia első világcsúcsa, amelyet a dél-koreai Lim Szihjon ért el a női íjászok csütörtöki rangsoroló versenyében.