Hirdetés

Teljesen kitiltják a turistákat Velencéből? Brutális szigorítást vezetnek be az olasz városban

Horváth Fanni portré Horváth Fanni

Velence városvezetése bejelentette, hogy a tömegturizmus elleni küzdelem keretében mindössze 25 főre korlátozza a városban sétáló turistacsoportokat, emellett betiltja a hangszórók használatát.

Az új szabályozás szerint a csoportoknak tilos lesz megállni a szűk utcákon, a hidakon vagy az átjárókban. Az új korlátozások idén júniusban fognak életbe lépni Velence történelmi városközpontjában, illetve Muarno, Burano és Torcello szigetein - olvasható a város honlapján, amit a CNN idézett.

A csoportok létszáma nem haladhatja meg a 25 főt, azaz a turistabusz utasainak felét. A hangszórók használata, amelyek zavart és zavart okozhatnak, szintén tilos lesz

- áll a közleményben. A határozatnak a végrehajtás előtt a városi tanács elé kell kerülnie.

Elisabetta Pesce biztonsági tanácsos fontos intézkedésnek nevezte a szigorításokat, amelyek célja az elmondása szerint a turistacsoportok "jobb kezelése", illetve "a fenntartható turizmus előmozdítása és a város védelmének, biztonságának garantálása".

A velencei múzeumok már most is 25 főben korlátozzák a csoportok létszámát.

Simone Venturini, a város idegenforgalmi tanácsosa szerint a lépés egy szélesebb körű beavatkozási keret része, amelynek célja a velencei turizmusirányítás javítása, jobb egyensúlyt teremtve a lakosok és a látogatók igényei között.

Az új szabályok két hónappal azután lépnek életbe, hogy a városba látogatók számára próba jelleggel 5 eurós látogatási díjat vezettek be.

Mindez azután történt, hogy az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) 2023 júliusában azt javasolta, hogy vegyék fel Velencét a veszélyeztetett világörökségi helyszínek listára. Az UNESCO felszólította az olasz kormányt, hogy "a lehető legnagyobb odaadással" foglalkozzon a város "régóta fennálló problémáival".

A népszerű turisztikai célpont évek óta küzd a túl sok látogatóval és az éghajlatváltozás hatásaival.

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés