A népszerű rádiós hétfő reggel mindenkit sokkolt a bejelentésével, kollégái sorra búcsúznak tőle.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/balazsek.inbox800x600.jpg)
Mi is megírtuk, hogy 15 közös munka után Vadon Jani januártól elbúcsúzik a Rádió 1-től és a Balázsék című reggeli műsortól. Bejelentették azt is, hogy a Balázsék c. műsor megújulva folytatódik tovább.
Vadon azt mondta, hogy olyan döntést hozott meg, amit nem kényszerített rá senki, csupán arról van szó, hogy még intenzívebben szeretne foglalkozni azokkal a dolgokkal, amelyekre a rádiózás mellett most is időt fordít. Konkrétumokat nem árult el, de annyi kiderült, hogy az egyik mellékprojektjét például missziójának tekinti.
Most a konkurens Bochkor rádióműsor stábja is kedves szavakkal búcsúztatta a népszerű rádióst közösségi oldalán - hiszen egy épületben dolgoztak a rádiósok - írja a Blikk.
"Drága Jani, Hiányozni fognak a 'reggel összefutunk az ajtóban' pillanatok, és persze a bringáddal közös liftezések! Nem beszélve a sárga törölköződről, amit a reggeli zuhanyzásaid után lezserül itt hagytál nekünk. Kívánjuk a legjobbakat a továbbiakra, alakuljon minden úgy, ahogyan szeretnéd!"
- olvasható a Bochkor oldalán hétfő délután közzétett Facebook-bejegyzésben.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Soha nem látott videón Snoop Dogg: így vitte az olimpiai lángot Snoop Dogg megtisztelő szerepet kapott a 2024-es párizsi ötkarikás játékokon, ugyanis ő lehet az, aki az olimpiai lángot az utolsó szakaszon viszi.
- Egyre több jel utal arra, hogy Curtis és Judit szakított egymással Curtis és kedvese, Barnai Judit egy ideje nem jelentek meg együtt nyilvánosan, szakításukat eddig nem erősítették meg, viszont egy kicsit árulkodó, amit a rapper a közösségi oldalon írt legutóbb.
- Döbbenetes fotón a 85 éves Terence Hill A színész hiába 85 éves, még mindig remek formában van.
- Elon Musk nagyon verekedni akar Mark Zuckerberggel Elon Musk azt mondta, hogy "bármikor, bárhol, bármilyen szabályok között" harcolna Mark Zuckerberggel. A milliárdos üzletember nagyjából egy évvel azután jelentette ezt ki, hogy a ketrecharc tervük meghiúsult.