Szakértők szerint az üzemanyagárstop újbóli bevezetése szörnyű következményekkel járhat hazánkban.
Ahogy azt korábban a Nap Híre is megírta, szerdán újabb kormányülést tartottak, amiről Orbán Viktor a közösségi oldalán számolt be, ma pedig Gulyás Gergely és Szentkirályi Alexandra tartott Kormányinfót, ahol fontos dolgokat jelentettek be.
Többek között azt jelentette be az Orbán-kormány, hogy döntöttek a rendkívüli nyugdíjemelésről. Gulyás Gergely kiemelte, mivel a nyugdíjas infláció várhatóan 18,5 százalék lesz, a korábbi 15 százalékos emelést kiegészítik 3,5 százalékkal. Egy átlagos, 210 ezres nyugdíj esetén 6,5 ezer forintos havi emelést kapnak a nyugdíjasok. Mivel ezt visszamenőleg is megkapják, egy átlagos nyugdíjas 78300 forintot kap kézhez pluszban novemberben.

Az ATV azonban arról is beszámolt, hogy a kormányinfón megkérdezték a Miniszterelnökséget vezető minisztert arról is, hogy milyen benzinár mellett jöhet vissza a benzinárstop Magyarországra.
A benzin hatósági ára egy alapvetően rossz eszköz, de van, hogy még nagyobb rosszat lehet elhárítani vele
- válaszolta a hírportál kérdésére Gulyás Gergely, aki szerint az Orbán-kormánynak az az álláspontja, hogy a szomszédos országokhoz képest ne legyen drágább a benzin idehaza. Hozzátette, az embereknek a gazdaság teherbíróképességére tekintettel kell lenni, ugyanakkor arra nem válaszolt, hogy mi lehet az a benzinár-szint, aminél a kormány ismét az árstop mellett dönthet.
Kapcsolódó cikkek
- Borzalmas híreket kaptunk a forintról, ennek senki nem fog örülni Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
- Kaposvár környékét már ellepte a hó - mutatjuk, hol csap le a tél Magyarországra A nyugati országrészben hajnal óta folyamatosan havazik.
- Útnak indulna? Előtte olvassa el a Magyar Közút közleményét Folyamatosan végzi a hóeltakarítást és az utak síkosságmentesítését a nyugati országrészben a Magyar Közút Nonprofit Zrt., amely a téli útviszonyok, az ország többi részére is átterjedő havazás miatt szerdán fokozott óvatosságot kért az autósoktól.
- Most érkezett: Halálos lakástűz pusztított Bonyhádon Meghalt egy ember egy kigyulladt házban a Tolna vármegyei Bonyhádon - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője szerda délután az MTI-vel.