Borzalmas következményei lehetnek, ha a kormány meglépi ezt.
Orbán Viktor hétfőn a parlamentben kijelentette, hogy amennyiben be kell ismét avatkozni az üzemanyagáraknál, akkor a kormány azt meg fogja tenni. Tehát a kormányfő egyáltalán nem zárja ki, hogy újból bevezessék az ársapkát.
Nagy Márton kedden találkozott a Mol vezetőivel és világossá tette: havi rendszerességgel kér jelentést az ágazat szereplőitől az üzemanyagárak nemzetközi és hazai alakulásáról, de “az árak minél hamarabbi moderálására tett ágazati lépésekről” is.
A Magyar Ásványolaj Szövetség szerint a hatósági ár újbóli bevezetése újra üzemanyaghiányt okozna az országban.

A hatósági árat 2021 novemberében vezette be az Orbán-kormány, majd 2022. december 6-án vezette csak ki. Az RTL Híradó riportjából kiderült, hogy az árstop eltörlése óta nem volt olyan magas az üzemanyagár, mint most. A hatósági ár bevezetése előtt pedig 520 forint körül mozogtak az árak.
Azonban az üzemanyagársapka következtében kiesett az import, a Mol pedig egyedül nem bírta ellátni a korábbi mennyiséggel az országot, ezért jelentős hiány alakult ki, és folyamatos sorállást lehetett tapasztalni a benzinkutakon.
Ha újra árstopos lenne az üzemanyag, szinte biztos, hogy nagyon rövid időn belül komoly hiányok alakulnának ki, elsősorban a gázolajpiacon, kiesne az import, és a hazai finomító a jelenlegi helyzetben biztosan nem képes egyedül ellátni megfelelő mennyiségű üzemanyaggal a piacot
- ezt Grád Ottó, a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára nyilatkozta. Míg a Mol az RTL megkeresésére azt válaszolta, megértik a kormány üzemanyagárak moderálását célzó szándékát, ám arra nem adtak választ, hogy egyetértenek-e egy újabb árstoppal.
Kapcsolódó cikkek
- Gyászol az ország, meghalt a Jászai Mari-díjas színművész Ötvenhat éves korában, hosszú betegség után kedden elhunyt Bajomi Nagy György Jászai Mari-díjas színművész, az Örkény István Színház társulatának tagja - közölte Facebook-oldalán a színház.
- Nagyon csúnya, ami közelít: ez a havazásnál is durvább lesz, másodfokú figyelmeztetés van érvényben A meteorológusok négy vármegyében is ónos esőre figyelmeztetnek.
- Heteken belül érkezik a változás a táppénznél és az utazási költségtérítésnél Megjelent egy kormányrendelet tervezete, az új szabályok már januártól érvényesek lehetnek.
- Undorító állapotok uralkodtak ebben a váci pékségben - intézkedett a Nébih Súlyos élelmiszerbiztonsági hiányosságok, higiéniai problémák miatt felfüggesztették egy a Pest vármegyei Vácon működő pékség és cukrászüzem tevékenységét.