Belül penészes, a teteje katasztrófa: a mini-Dubaj miatt költözésre kényszerített lakó nem fogadta el a cserelakást.
Ahogy arról beszámoltunk, irgalmatlan mennyiségű pénz a tét a beruházás körül, amely miatt Karácsony Gergely kiakadt , viszont lehet, hogy megépül miatta Európa legmagasabb tornya.
Arról is írtunk, benyújtotta az Országgyűlésnek Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a rákosrendezői mini-Dubajról szóló törvényjavaslatot, annak előadójaként pedig Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert jelölte meg, aki már alá is írta a szerződést a mini-Dubajról. A Rákosrendezőre tervezett új városrész ötmilliárd euróból épülhetne fel.
Arról is írtunk, hogy egyre többet érnek érnek az ingatlanok a beruházás környékén, pedig még el sem kezdődtek az építkezések Rákosrendezőnél. A szakértők szerint ez még csak a kezdet, és az ingatlanpiaccal együtt a hazai építőipar is magára talál idén.
A mini- vagy maxi-Dubaj projekt miatt mondták fel bérleti szerződését a rákosrendezői MÁV-telepen - írja az RTL. 27 embert lakoltatnak ki, akik 30 napot kaptak a költözésre. Március eleji riportunk után a vasúttársaság egyeztetni kezdett bérlőivel és cserelakásokat is felajánlottak. Többen ezt nem fogadták el, mert szerintünk lakhatatlan állapotúak a lakások.
Kapcsolódó cikkek
- Dráma a Duna-parton: szabadnapos rendőr mentette meg egy férfi életét A 60 év körüli férfi munka közben lett rosszul egy Duna-parti kempingben még szerda délután.
- Újabb szörnyű tragédia történt Magyarországon A férfi életét már nem lehetett megmenteni.
- Borzalmas autóbaleset történt Parádnál, mentőhelikopter landolt a 24-es főúton Egy ember életét vesztette a balesetben.
- Van minek örülni péntek este: ennyit ér most a pénzünk Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.