Ahogy arról a Naphire.hu is beszámolt, vasárnap este a labdarúgó NB I 22. fordulójában mérkőzött meg egymással az Újpest és a ferencváros. Az Újpest végül 5-0-ra kikapott a Fraditól a derbin, így nem sok örömük lehetett a lila-fehér szurkolóknak. Arról is beszámoltunk, hogy az egyik szurkoló felgyújtotta magát a mérkőzésen. Most kiderült: gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétség gyanúja miatt folytatnak büntetőeljárást a megsérült szurkoló ügye kapcsán.
Az atv.hu szerkesztőségéhez eljutott egy levél, amelyet annak a 16 éves szurkolónak az édesanyja írt, aki megsérült a mérkőzésen. Az édesanya arról számol be ebben a levélben, hogy a fiú nyaka teljesen, a felső teste szórtan égett meg, de még a hasán is vannak mély égési sérülések. Azt is leírta, hogy úgy véli, felülről eshetett a pirotechnikai eszköz a nyakába, elégett a pólója, pulóvere, és részben a kabátja is.
Az asszony azt állítja: a helyszínen senkinek nem jutott eszébe segíteni a fián, sőt, az ott lévő mentősök elhajtották a fiút, mondván, menjen a Honvédkórházba, mert itt nem tudják ellátni. Végül a gyermeket szülei vitték a Balesetibe, ahol ellátták. "A Balesetiben, a jegyzőkönyvet felvevő rendőrök a Megyeri úti kapitányságra küldtek, ahonnan éjfélkor értünk haza a fiunkkal, aki hősiesen viselte végig a történteket. Feljelentést tettünk, a másodfokú égés és a mentő segítségnyújtásának elmulasztása miatt" - írta a felháborodott szülő, hozzátéve, hogy a fiút be kellett vinni a Bethesda Gyermekkórház égési ambulanciájára.
Az ügy kapcsán korábban az Országos Mentőszolgálat kommunikációs vezetője, Győrfi Pál azt válaszolta, hogy a "sérült maga jelentkezett a rendezvényt biztosító mentőegységnél, majd vizsgálat közben eltávozott, így kórházba szállításra nem került sor".
Az atv.hu kérdésére most a Budapesti Rendőr-főkapitányság azt közölte: esettel összefüggésben a BRFK IV. kerületi Rendőrkapitányság gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétség gyanúja miatt folytat büntetőeljárást, az ügy összes körülményének tisztázása folyamatban van.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Sokkoló hír érkezett a magyar olimpiai bajnokról, szívinfarktust kapott és többször is újra kellett éleszteni Az 50 éves Ónodi Henriettát március óta ápolják kórházban.
- Kérdésessé vált Kovács Zsófia olimpiai szereplése: megsérült a műtött térde Megsérült a közelmúltban visszatért tornász, Kovács Zsófia műtött térde, ezért kérdésessé vált a szereplése a párizsi olimpián.
- Kiakadtak Párizsban a sportolók, tojáshiánnyal kell szembenézniük az olimpiai faluban Több sportoló is arra panaszkodik, hogy a párizsi olimpiai faluban hiány van egy bizonyos élelmiszerből.
- Még meg sem nyitották hivatalosan a párizsi olimpiát, máris megdőlt egy világcsúcs Megszületett a párizsi olimpia első világcsúcsa, amelyet a dél-koreai Lim Szihjon ért el a női íjászok csütörtöki rangsoroló versenyében.