Hétfőn halálos baleset történt Újpesten, amelyben egy férfi életét vesztette. A vétkes sofőr azonban elmenekült a helyszínről, így a rendőrség hajtóvadászatot indított ellene. A rendőröknek csütörtökön sikerült elkapniuk a halálos baleset okozóját.
Kiderült a balesettel kapcsolatban az is, hogy egy középkorú férfi volt a halálos áldozat, aki mellett az autóban utazott a 14 éves lánya is, akinek végig kellett néznie az édesapja halálát. A gyermeket szintén kórházba kellett szállítani, szemtanúk szerint sokkos állapotban volt, amikor kimentették a roncsból.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/baleset-ujpest.inbox800x450.jpg)
A gázolóról az elfogása után kiderült, hogy M. Péter nem először került összetűzésbe a hatóságokkal: korábban felfegyverkezve elkövetett garázdaság és testi sértés miatt is felelnie kellett. Az RTL Híradónak sikerült megszólaltatnia a férfi ügyvédjét, aki elárulta, hogy miért szaladt el vérző fejjel az ügyfele a helyszínről:
az ügyvéd úgy fogalmazott, hogy azért futott el M. Péter segítségnyújtás nélkül, mert a fejét ért ütés miatt emlékezetkiesése lett és nem tudta, hogy hol van.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- (18+) Brutális gyilkosság áldozata lett egy 82 éves férfi, a folyóban találták meg a holttestét A gyilkosságnak már két gyanúsítottja is van, a rendőrök nyomozásba kezdtek.
- (18+) Vérfürdő az utcán: fényes nappal szúrtak halálra egy 15 éves fiút A szörnyű támadás fényes nappal történt egy forgalmas utcán.
- Könyveket szeretett volna eladni egy dombóvári férfi, cserébe teljesen kiürítették a csalók a bankszámláját Közel 5 millió forintjába fájt az áldozatnak, hogy rákattintott egy áloldalra.
- Sokkoló felfedezés Sárbogárdon: 15 évig tartottak egy rabszolgaként egy hajléktalan férfit Elképesztő tett: 15 évig tartottak rabszolgaként egy férfit Sárbogárdon.