Hirdetés

Udvaros Dorottya kitálalt: így bánt el Alföldi Róbert Benedek Miklóssal

Nap Híre portré Nap Híre

Udvaros Dorottya friss interjújában arra emlékszik vissza, amikor Alföldi Róbert a Nemzeti Színház igazgatója lett, és megérkezésekor rögtön 19 embert kirúgott, köztük az idén elhunyt Benedek Miklóst.

Mi is beszámoltunk róla, hogy Udvaros Dorottya volt a Partizánon Gulyás Márton vendége a napokban. Hosszú évtizedeket töltött a Nemzeti Színház tagjaként a 69 éves színésznő. A Kossuth- és Jászai-díjjal kitüntetett művész 2002-ben igazolt a színházhoz, nemrégiben azonban kiderült, hogy 22 év után búcsúzik a teátrum társulatától. Udvaros most a Partizánon elevenítette fel a Nemzeti Színház kötelékében eltöltött esztendőket, valamint a novemberi balesetről, s távozásának körülményeiről is keresetlen őszinteséggel beszélt.

Bár az interjú kapcsán elsősorban a Vidnyánszky Attilával kapcsolatban elhangzottak kapták a legnagyobb visszhangot, talán érdemes kiemelni azt is, amit a nemzet színésznője arról mond, amikor Alföldi Róbert megérkezett a Nemzeti Színházba igazgatóként 2008-ban - írja a 168.

„A [Jordán] Tamás után jött a Robi, aki kirúgott nagyon sok embert. Szám szerint tizenkilencet. Úgyhogy egy ilyen sokkos helyzettel indult a következő periódus. Mondjuk például Benedek Miklóst kirúgta, amire máig nem tudok magyarázatot találni. Mert azt lehet mondani egy idős színésznek, hogy »Miklós, nem tudom, hogy miben tudunk együtt dolgozni, de gondolkodni fogok, hogy neked méltó feladatot találjak. Lehet, hogy idén nem, de jövőre igen... Szóval egy ember, aki valamikor téglajegyeket gyűjtött együtt Gobbi Hildával azért, hogy legyen egy Nemzeti Színház, az egyszer csak ott áll, elmúlt hatvan évesen, és azt mondják, hogy »Ne haragudj, nem tudunk veled dolgozni, te már itt nem kellesz«.”

Udvaros Dorottya úgy érzi, Benedek Miklóssal szemben az lett volna inkább fair, ha kap legalább egy esélyt a frissen érkezett igazgatótól.

„Lehet azt mondani, hogy »Nézzük meg, Miklós a következő szezont, jó, adjunk egymásnak időt, én most nem tudom eldönteni, hogy miben dolgozzunk együtt. Úgy érzem, hogy másfajta színházeszményt képviselünk, de adjunk magunknak egy évet és lássuk meg, hogy mi fog történni!« És akkor neki is van ideje, az illető színésznek gondolkozni azon, hogy körülnézzen-e, hogy esetleg elmegy máshová satöbbi satöbbi, vagy azt mondja, hogy megpróbál egy éven keresztül minél többször kommunikálni az igazgatóval és azt mondani, hogy »Figyelj, volna egy ötletem, mi lenne, ha benne lennék ebben, vagy csinálnék egy önálló estet a stúdióban« vagy bármi. De egy ilyen helyzetre nagyon nehéz jól reagálni. És pláne nem... egy fiatalt is megtör egy ilyen dolog, de egy idős színészt azt hiszem, hogy még inkább. Ő hirtelen nem tudott ezzel mit kezdeni.”

Benedek Miklós 2009-es elbocsátása után nyolc évig szabadúszó volt, majd 2017-ben az Orlai Produkciós Iroda társulatának tagja lett. 2023. szeptember 6-án választották a nemzet színészévé Balázsovits Lajos helyére. Utoljára 2023. december 16-án állt színpadra, idén januárban hunyt el, visszaemlékezései nemrég jelentek meg könyv formájában.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés