Kiderült, hogy még nem kapott szerződést a színésznő a jövő évadra.
A hét elején kezdett el terjedni az a hír, miszerint rövidesen elválhatnak Udvaros Dorottya és a Nemzeti Színház társulatának útjai. A Blikk információi szerint azonban ezt a döntést nem a színésznő, hanem a teátrum igazgatója, Vidnyánszky Attila hozhatta meg, aki mostanáig nem hosszabbított szerződést a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznővel.
A lap megkereste Udvaros Dorottyát is a kérdéseivel, és megerősítette, hogy jelenleg még semmilyen formában sincs szerződése a következő évadra, és amíg ez nem történik meg, addig nincs is értelme a témáról beszélni.
A Blikk rákérdezett arra is, hogy ha új szerződés nincs is, akkor legalább a hosszabbításról folynak-e tárgyalások, mire Udvaros csak annyit válaszolt, hogy amiről a színházzal tárgyal, az nem publikus.
Egy neve ellhallgatását kérő színházi vezető szerint, az, hogy egy ilyen státuszú színművésznek áprilisban még nincs érvényes szerződése a következő évadra, nemcsak furcsa, de sokatmondó is.
A lap felidézte, hogy Udvaros az elmúlt években kiállt az SZFE-s diákok mellett is, sőt tüntetésekből is kivette a részét.
Kapcsolódó cikkek
- Most érkezett: újra kellett éleszteni Al Pacinot Al Pacinot újra kellett éleszteni: a filmtörténelem egyik legnagyobb színésze 2020-ban saját otthonában lett rosszul, ám szerencsére a helyszínre siető mentők vissza tudták hozni közénk.
- Azahriah sokkoló bejelentést tett: a fiatal énekes teljesen letaglózta a rajongóit Azahriah bejelentette, hogy egy időre visszavonul.
- Döbbenetes fordulat Diddy gyomorforgató büntetőperében A Sean "Diddy" Combs ellen szexuális célú emberkereskedelem miatt indított büntetőeljárás új bírót kapott.
- Szörnyű csapás érte az énekesnőt, alig tér magához a fájdalomtól Borzalmas hírről számolt be Gryllus Dorka a Facebook-oldalán. Százéves korában meghalt idősebb Gryllus Vilmosné, a színésznő nagymamája.