Nem csillapodik a helyzet Görögországban, Rodosz szigetének több falujából menekítették a lakosokat és a turistákat még éjjel is.
Öt napja pusztít a tűzvész Rodosz szigetén. "Az erős szelek által gerjesztett, a sziget központjától kelet felé 9 kilométer hosszan húzódó tűz rendkívüli körülmények között tombol" – hangsúlyozta Vaszilisz Varthakogiannisz, a görög tűzoltóság szóvivője a Skai TV-ben. Megjegyezte azt is:
Ez nem olyan tűz, amely holnap vagy holnapután véget ér. Ez még sokáig fog minket zavarni

Pefki, Lindosz és Kalathosz falvakból további mintegy 1200 ember várja, hogy kimenekítsék. A sziget hatóságai közölték, hogy harmincezer, a lángok által fenyegetett embernek nyújtottak menedéket. Mintegy kétezer embert hajóval evakuáltak a szigetről. Több mint harminc hajó vett részt ebben az evakuálásban, és a görög parti őrség szerint az evakuáltak a Földközi-tenger szigetének keleti partján lévő Kiotari és Lardosz településen voltak – írja az MTI.
Az SMS-üzenetekkel figyelmeztetett turisták bőröndökkel és gyerekekkel menekültek a tengerpartra, és néhányan nem tudtak kapcsolatba lépni a légitársaságukkal, így lekésték a járatukat.

A helyi hatóságok szerint mintegy harmincezer embernek sikerült minden eszközzel elhagynia a veszélyeztetett területeket. A tűzoltóparancsnok helyettese, Jannisz Artapoiosz szerint ez a tűz, amely a sziget közepén lévő hegyről indult, a legnehezebb, amellyel a rodoszi tűzoltóságnak valaha is szembe kellett néznie. Görögországban jelenleg kivételesen hosszú ideje tartó hőhullám van, a hétvégén várhatóan 44 Celsius-fok fölé emelkedik a hőmérséklet.
Kapcsolódó cikkek
- Minden kiderült, így hazudtak Putyinék Az ukrán elnöki tanácsadó szerint az oroszok csak úgy tettek, mintha tárgyalnának.
- Brutális támadást indítottak az oroszok Ukrajna ellen Az orosz Fekete-tengeri Flotta egyik fregattja négy manöverező robotrepülőgéppel támadta Ukrajna katonai infrastruktúráját - számolt be szerdán az orosz védelmi minisztérium.
- Nem csillapodik a helyzet, elszabadult a pokol a magyar határon Több mint hétezren érkeztek Ukrajnából kedden.
- Egyre durvul a helyzet: Netanjahu bejelentette, Izrael elpusztítja a Hamászt Izrael a tűzszünet végeztével folytatni fogja a gázai háborút, hogy elpusztítsa a Hamász iszlamista terrorszervezetet - jelentette ki a Welt TV német csatornának nyilatkozva Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök.