Szombat este a Sztárban Sztár All Stars első élő adásában Opitz Barbi Kovács Kati bőrébe bújva adta elő az Úgy szeretném meghálálni című dalt. A zsűriben ülő Stohl András a könnyeivel küszködve hallgatta végig az előadást, majd később megosztotta imádott édesanyja halálhírét - írja a Blikk.
Kiss Ramóna az előadás után azt mondta, egy előadásnak szerinte az a lényege, hogy érzéseket váltson ki a nézőből. "Bennem ez megtörtént, és igazából csak annyi, hogy ezután a dal után aki teheti, az hívja fel az anyukáját és mondja el neki, hogy szereti" - fogalmazott.
Stohl András erre reagálva közölte a szomorú hírt. "Én nem régen veszítettem el az édesanyámat és én is felhívnám szívesen. De nem tehetem meg" - mondta elcsukló hangon a színész, akinek egyébként nagyon tetszett az előadás.
Stohl András és családja tavaly januárban még különleges ajándékkal készült a műsorvezető édesanyjának, aki akkor 92. születésnapját ünnepelte.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Észbontó pert akasztottak Miley Cyrus nyakába - lopás lenne a sztár legnagyobb slágere? Beperelték Miley Cyrust, és a vádiratban azt állítják, hogy ő és a dalszerzőtársai, Gregory Hein és Michael Pollack egy Bruno Mars kislemezről másoltak le egyes részleteket, amikor a Grammy-díjas "Flowers" című világslágerét írták.
- "A szívem szakad meg" - valami véget ért, Mikes Anna szomorú bejelentést tett Mikes Anna a közösségi oldalán jelentette be, hogy idén már nem fog szerepelni a Dancing with the Stars című műsorban.
- Sokkoló videón, ahogy a Duna elárasztja Varga Viktor házát Varga Viktor énekes sokkoló videókkal mutatta be, mit tesz otthonával az árvíz.
- Sokkolta a rajongóit a népszerű rádiós: rákkal diagnosztizálták Jamie Theakston rádiós műsorvezetőt rákkal diagnosztizálták.