Bár a legendás reality először az RTL-en futott, most azonban a TV2-n megy majd.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/gaspar-csalad-gaspar-bea-instagram.inbox800x450.jpg)
Annak idején nézettségi rekordokat döntött a Győzike show, amelynek köszönhetően betekintést nyerhettünk a Gáspár család mindennapjaiba. A Győzike Show úttörő volt a saját műfajában, és bár az RTL először csak nyolc epizódot rendelt be, végül 102 rész készült belőle. Ez volt az a produkció, amelynek köszönhetően igazi showmanná vált Gáspár Győző, a családja pedig országos hírnévre tett szert. Két lánya a műsor miatt a kamerák kereszttűzében nőtt fel, a család pedig azóta is folyamatosan szerepel a médiában.
A műsor 2005-2010-ig volt látható heti rendszerességgel az RTL-en, most pedig - a Blikk információi szerint t – újra visszatér, ám ezúttal a TV2-n. A csatorna meg is erősítette ezt az értesülést.
A TV2 rendkívül színes programkínálattal készül az őszi szezonra. Ennek egyik fontos eleme a reality, amely műfajban több műsort is láthatnak majd a nézők, hiszen új évaddal jön az Ázsia Expressz, a Séfek Séfe, a Kőgazdag fiatalok. Húsz év után újra jön a Kísértés, illetve – a hír igaz – visszatérnek a képernyőre Gáspárék egy ízig-vérig szórakoztató realityben
- közölte a csatorna egy közleményben. Egy, a TV2-höz közeli forrás pedig további részleteket is megosztott a lappal a visszatérő műsor kapcsán: "A TV2 már egy ideje tervezi az újabb Győzike Show-t, s végül úgy döntöttek, az őszi műsorrendbe tűzik képernyőre. Ha minden igaz, nyáron forgatnak majd, és úgy tervezik, hogy néhány héten át napi rendszerességgel vetítik majd a műsort. Győző és Bea már le is szerződött, ám az még kérdéses, hogy a lányaik, Virág és Evelin szerepelnek-e majd. Velük jelenleg is tárgyal a csatorna" – fogalmazott az informátor.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Soha nem látott videón Snoop Dogg: így vitte az olimpiai lángot Snoop Dogg megtisztelő szerepet kapott a 2024-es párizsi ötkarikás játékokon, ugyanis ő lehet az, aki az olimpiai lángot az utolsó szakaszon viszi.
- Egyre több jel utal arra, hogy Curtis és Judit szakított egymással Curtis és kedvese, Barnai Judit egy ideje nem jelentek meg együtt nyilvánosan, szakításukat eddig nem erősítették meg, viszont egy kicsit árulkodó, amit a rapper a közösségi oldalon írt legutóbb.
- Döbbenetes fotón a 85 éves Terence Hill A színész hiába 85 éves, még mindig remek formában van.
- Elon Musk nagyon verekedni akar Mark Zuckerberggel Elon Musk azt mondta, hogy "bármikor, bárhol, bármilyen szabályok között" harcolna Mark Zuckerberggel. A milliárdos üzletember nagyjából egy évvel azután jelentette ezt ki, hogy a ketrecharc tervük meghiúsult.