Döbbenetes esetről számolt be egy túravezető és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a Facebookon. Itt tényleg csoda történt.
Túrázás közben lett rosszul egy ember Felsőszölnök közelében, a Hármashatár túraútvonalon vasárnap este. Nagy Gábor túravezető elmondása szerint a baj pont a visszaúton, az erdő legmélyén, egy meredek, keskeny turistaúton következett be. "Aki ismeri a helyet, tudja, hogy gyakorlatilag az egész 3,5 km-es távon nincs térerő. Valami felső erő mégis úgy rendezte, hogy csak azon, és kizárólag azon a pár méteren, ahol az eset történt, mégis bejött a hálózat és tisztán kicsengett a 112" - számolt be az elképesztő körülményekről a túravezető, hozzátéve, hogy a teljes történethez még hozzátartozik pár hihetetlen és hajmeresztő részlet.
Mint írta, a hívástól a mentők kiérkezéséig 28 perc telt el, és 5 percre rá a tűzoltók is megérkeztek. A beszámoló szerint 28 perc alatt a következők történtek: megkapták a riasztást a hatóságok, majd körülbelül 16 kilométeres kanyargós aszfaltúton szirénával végighaladva odaértek az erdőhöz, ahol aztán 1,5 km szétázott földúton, terepjárókat megszégyenítve végighaladtak. Ezután a mentők 700 métert gyalog megtettek a teljes felszereléssel a csúszos, meredek turistaúton. És szerencsére még időben odaértek.
A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a szentgotthárdi hivatásos, a felsőszölnöki és az alsószölnöki önkéntes tűzoltók, valamint a Szentgotthárdi Járási Hármashatár Metőcsoport tagjai siettek a bajba jutott túrázó mentésére. A tájékoztatás szerint az egységek quad segítségével érték el a helyszínt, a sérültet mentőboardra helyezték, majd a mentőautóba segítették.
Kapcsolódó cikkek
- Cagliostro gróf, a francia forradalom mágusa is a terror áldozata lett A történelem egyik legmisztikusabb alakját is utolérte a végzet, a jakobinusok börtönéből még a hírhedt mágikus tudománya sem szabadította ki.
- Novák Katalin olyat húzott, amire még Orbán Viktor sem számított Fagyit osztogatott a köztársasági elnök.
- Putyin most fog leállni: meztelenre vetkőzött egy férfi a Szent Péter Bazilikában a háború ellen tiltakozva A hátára az volt felírva, hogy az ukrajnai gyerekeket meg kell menteni.
- A magyar határhoz érkezik a világ legrettegettebb motorosbandája - nagy a készültség A világ minden tájáról jönnek a tagok, és hazánktól alig néhány kilométernyire fognak tanyázni.